Babicsek Bernát ügye mégsem tisztázott, új nyomozás indul

Babicsek Bernát szilveszter napján hunyt el otthonában, miután a lakásban tűz keletkezett.

2022. június 28., 07:28

Szerző:

Babicsek Bernát tragikus halála megrázta a közvéleményt, de az is sokk volt, amikor a fiatalon elhunyt színész édesanyja bejelentette, hogy a tűzjelző riasztott azon az éjszakán, és fia még életben volt, amikor a jelzésre ki is érkezett a cég munkatársa, de úgy vette észre, hogy a füst a kéményből érkezik, ezért anélkül elment, hogy bármit tett volna.

A hatóságok már lezárták az ügy vizsgálatát, de a család kérésére most új nyomozás indul. A Babicsekéket képviselő ügyvéd a következőt nyilatkozta a Blikknek:

„a Pest Megyei Főügyészség hatályon kívül helyezte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi döntését, amelyben elutasították a panaszunkat. Az ügyészség nyomozást rendelt el, hiszen további vizsgálatok szükségesek annak tisztázására, fennáll-e bűncselekmény gyanúja. Indítványozzuk továbbá, hogy másik nyomozóhatóságot jelöljenek ki az ügyben.”

A lapnak nyilatkozott az édesanya is, abból az alkalomból, hogy ma lett volna Babicsek Bernát 42. születésnapja. A gyászoló édesanya azt mondja, úgy tudja, fia már meg szeretett volna állapodni a halála előtt és családalapításon gondolkodott:

„a fiam barátai is gyakran keresnek, nemrég egyikük azt mesélte, Bernáttal arról beszéltek, hogy ideje lenne megállapodnia, családot alapítani. Talán volt kialakulóban egy kapcsolata, és tudom, szeretett volna gyerekeket. Mi is vágytunk már unokákra, és remélem, ez hamarosan megadatik. Bár ez sem adná vissza a gyermekünket, talán enyhítene a fájdalmunkon.”

Babicsek Bernát emlékére

Pásztor Erzsi együtt sírt Babicsek Bernát édesanyjával

Babicsek Bernát temetésén Pokorny Lia is a gyászolók között volt, de nem bírta végignézni a sírba helyezést

Pokorny Lia fájdalmas döntést hozott Babicsek Bernáttal kapcsolatban

(Kiemelt kép: Bánkúti Sándor – dfp.hu)