160 fős nógrádi faluba költözött a Barátok közt színésznője egy kétszobás házba

Nagy Alexandra, a Barátok közt Fekete Alíza már csak időnként jár fel Budapestre.

2022. március 28., 12:22

Szerző:

Nagy Alexandra 38 éves színésznő, akit a legtöbben a Barátok köztből ismerik, de hamarosan műsorvezetőként tűnik majd fel a képernyőkön. A színésznő a Reggeli című műsorban beszélt arról az RTL Klubon, hogy bár korábban nemhogy kertje nem volt, még erkélye sem – most azonban vidéken él. A települést ugyan nem nevezi meg, de azt elárulja, hogy a falu egy tó partján van, és hogy 160-an laktak benne, amíg ő is oda nem költözött 161.-nek. Ideje nagy részét ott tölti, csak néha jár fel Budapestre, amikor a munka miatt a fővárosban van dolga.

„Próbálok egyensúlyt tartani, mert ha csak ott vagyok, akkor hiányzik az a rendszeresség az életemből, amit a Barátok közt nyújtott. De az nagyon sok volt, egyensúlyt próbálok tartani”

– mondja a Nagy Alexandra, hozzátéve, hogy van kandallója, kéménye és baltája is, sőt, egy ló megvásárlása is szerepel a távolabbi terveiben.

Arra kérdésre, hogy milyen a kapcsolata a falu többi lakójával, mi volt az ott lakók reakciója a tévéből ismert színésznő érkezésére, a következőket mondja:

„furán néznek, de mindenki annyira kedves! Hívnak, hogy menjek nézőnek a focimeccsre, szórakoztató. Annyira kedvesek, jönnek, folyamatosan kapok fákat ajándékba meg virágokat, mindenki nagyon kedves!”

Nagy Alexandra azt meséli továbbá, hogy egy nyaraló típusú, de téliesített házat keresett, amelyben a nappalin kívül két fél szoba van, így tud vendéget fogadni.

A Barátok közt egykori szereplőiről írtuk idén

Keményen kritizálta a Nyerő párost Tihanyi-Tóth Csaba, íme, miért mondott rá nemet

Rékasi Károly elárulta, miért rúgták ki a Barátok köztből

Nyári Diának új foglalkozása lett

(Kiemelt kép: Nagy Alexandra Instagramja)