Vas Kata Blanka 63. helyen a női Girón

Annemiek van Vleuten közel került harmadik összetett sikeréhez a női Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek szombati szakaszán Kristen Faulkner diadalmaskodott.

2022. július 9., 16:45

Szerző:

Annemiek van Vleuten közel került harmadik összetett sikeréhez a női Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek szombati szakaszán Kristen Faulkner diadalmaskodott, Vas Kata Blanka pedig 63. lett.

A királyetap, a San Michele All'Adige és San Lorenzo Dorsino közötti 112,8 kilométer megtétele során három nehéz hegy várt a mezőnyre.

A nap szökéséből akárcsak pénteken, ezúttal is a prológon győztes amerikai Kristen Faulkner maradt elöl a legtovább, ezúttal viszont "haza is tudott érni". Így átvette a vezetést a hegyi pontversenyben, egyúttal a szakaszsikereket tekintve a negyedik duplázó ezen a viadalon.

Az összetett esélyesek csoportját a második helyen álló olasz Marta Cavalli tempója szakította meg, az olasz lejtmenetben a rózsaszín trikós Van Vleutent is leszakította, a holland kétperces előnye tudatában a biztonságra törekedett, síkon pedig utol is érte riválisát. A befutónál ugyan néhány másodpercet faragott összetett hátrányából Cavalli, ám a záró szakasz előtt kényelmes előnnyel rendelkező 39 esztendős Van Vleutennek így is jó esélye van rá, hogy 2018 és 2019 után harmadszor is megnyerje az olasz körversenyt. A harmadik helyet megtartotta az ezúttal is jelentős hátránnyal célba érő spanyol Mavi García.

Vas - aki a keddi szakasz hajrájában nagyot bukott - 33 perc lemaradással ért célba.

Vasárnap az Abano Terme és Padova közötti 90,5 kilométeres sík, egyetlen kisebb emelkedőt tartalmazó szakasszal zárul a viadal.

Eredmények (a procyclingstats szakportál adatai alapján):

9. szakasz, San Michele All'Adige-San Lorenzo Dorsino, 112,8 km:
1. Kristen Faulkner (amerikai, BikeExchange-Jayco) 3:36:36 óra
2. Marta Cavalli (olasz, FDJ Nouvelle-Aquitaine Futuroscope) 59 másodperc hátrány
3. Elisa Longo Borghini (olasz, Trek-Segafredo) 1:14 perc hátrány
4. Annemiek van Vleuten (holland, Movistar) azonos idővel
...9. Mavi García (spanyol, UAE) 3:42 p h.
...63. Vas Kata Blanka (SD Worx) 33:06 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. Van Vleuten 24:55:08 óra
2. Cavalli 1:52 perc hátrány
3. García 6:10 p h.
4. Longo Borghini 6:59 p h.
...53. Vas 1:27:21 óra hátrány

(Kiemelt kép: A győztes Vas Kata Blanka, a Team SD Worx versenyzője a célban a női elit 19+ kategória versenyében a terepkerékpár (cyclocross) országos bajnokságon a városligeti Királydombon 2022. január 9-én.Fotó: MTI/Bruzák Noémi)