U17-es labdarúgó EB kezdődik szerdán Magyarországon

Szerdán indul az U17-es labdarúgó-bajnokság, melynek Magyarország a házigazdája. A Belvon Attila által irányított házigazda csapat sorrendben a walesi, a lengyel és az ír válogatott ellen lép pályára a csoportkörben.

2023. május 16., 09:47

Szerző:

A szakember munkáját több sérülés is nehezítette, így csak az utolsó pillanatban tudott keretet hirdeti a magyar U17-es csapatösszeállításról.

„Annak örülök, hogy szombat óta mindenki teljes értékű edzésmunkát végez, bízom benne, hogy újabb sérülések már nem nehezítik meg a dolgunkat a torna során. Szerdai ellenfelünk, a walesi válogatott remek játékerőt képvisel, de megvan a tervünk a mérkőzésre, igyekeztünk felkészülni minden eshetőségre. Azt várom, hogy nagyon kiegyensúlyozott lesz a csoportunk, minden gólnak nagy jelentősége lehet, ezért is fontos a jó rajt. Bízom benne, hogy sikerrel vesszük az első akadályt” – mondta az MLSZ honlapjának Belvon Attila.

A kontinensviadal küzdelmeit négy négycsapatos csoportban bonyolítják le, mindegyik kvartettből az első kettő jut a negyeddöntőbe. A legjobb négy közé kerülő válogatottak biztosítják helyüket a november 10. és december 2. között sorra kerülő világbajnokságra. Hozzájuk ötödikként csatlakozik az a csapat, amely az elveszített negyeddöntő után megnyeri a helyosztót. Ezen az összecsapáson a csoportkörben legjobban szerepelt két negyeddöntős vesztes találkozik majd egymással. A vb-nek egyelőre nincs házigazdája, Perutól ugyanis áprilisban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elvette a rendezési jogot, mivel a dél-amerikai ország nem teljesítette a vállalt infrastrukturális beruházásokat.

A 21. U17-es kontinenstornának május 17. és június 2. között Balmazújváros, Budaörs, Budapest, Debrecen, Felcsút és Telki ad otthont. A finálét az MTK Budapest stadionjában rendezik.

Az U17-es labdarúgó Európa-bajnokság csoportbeosztása:

A csoport: MAGYARORSZÁG, Írország, Lengyelország, Wales

B csoport: Szerbia, Spanyolország, Olaszország, Szlovénia

C csoport: Portugália, Franciaország, Skócia, Németország

D csoport: Horvátország, Hollandia, Svájc, Anglia

A magyarok programja: szerdán Magyarország-Wales találkozó az Új Hidegkuti Nándor stadionban 20.00 órától.

Szombaton Magyarország-Lengyelország mérkőzés Felcsúton 20.00 órától.

Május 23-án kedden szintén a felcsúti pályán Magyarország-Írország 20.00 órai kezdettel.

 

A magyar válogatott kerete: kapusok – Lehoczki Bendegúz (Puskás Akadémia), Molnár Mátyás (Budapest Honvéd), Yaakobishvili Áron (FC Barcelona).

Védők: Demkó Márton (El Paso), Girsik Attila (Vasas FC), Hornyák Csaba (DVSC), Kaczvinszki Dominik (Budapest Honvéd), Kubicsek Levente (Puskás Akadémia FC), Lengyel Noel (Főnix Gold FC), Manuel Burghart (Ried), Umathum Ádám (Puskás Akadémia FC).

Középpályások: Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt), Kern Martin (Puskás Akadémia FC), Németh Hunor (FC Köbenhavn), Somfalvi Bence (Puskás Akadémia FC), Vidnyánszky Mátyás (DAC).

Támadók: Bagi Ádám (Ferencvárosi TC), Molnár Csaba (Vasas FC), Simon Benedek (Budapest Honvéd), Szabó Szilárd (Ferencvárosi TC), Varga Zétény (Ferencvárosi TC).

(Kiemelt kép: Bevon Attila a válogatott csapat tagjaival. Fotó: mlsz.hu)