Több mint kínos

A Ferencváros hazai pályán háromgólos vereséget szenvedett a feröeri KÍ Klaksvíktól a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának szerdai visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel búcsúzott a legrangosabb európai kupasorozattól.

2023. július 19., 20:34

Szerző:

A szigetországi rivális már a nyolcadik percben vezetést szerzett 11-esből, bő félóra elteltével megduplázta az előnyét, a szünet előtt pedig a harmadik találatával gyakorlatilag eldöntötte a párharcot.

Az Európa-ligában idén nyolcaddöntős, sorozatban ötszörös magyar bajnok FTC a kudarcával átkerült a Konferencia-liga selejtezőjébe, amelynek második fordulójában az ír Shamrock Rovers együttesével találkozik. A két gárda tavaly az Európa-ligában találkozott a csoportkörbe jutásért, akkor a Ferencváros 4-1-es összesítéssel jutott a főtáblára.

Legutóbb 2017-ben a Budapest Honvéddal fordult elő, hogy a magyar bajnok az első párharcát elvesztette a BL-selejtezőben, feröeri klub pedig – három kiesést és hat nyeretlen meccset követően – most először vert meg és búcsúztatott magyar csapatot európai kupasorozatban.

(Kiemelt képünkön: Amer Gojak, a Ferencváros (j) és Árni Frederiksberg, a feröeri Kí Klaksvík játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája 1. selejtező fordulójában játszott Ferencváros TC - Kí Klaksvík visszavágó mérkőzésen a Groupama Arénában 2023. július 19-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor)