Kikapott a magyar női kézilabda-válogatott

Nem tudta legyőzni a hollandokat a magyar női kézilabda-válogatott a párizsi olimpián. 

2024. augusztus 3., 12:20

Szerző:

Bár a magyar női kézilabda-válogatott 30-26-ra kikapott Hollandiától, az már biztos, hogy a negyeddöntőben ott lesznek, hiszen csütörtökön három góllal maguk mögé utasították a spanyolokat. 

Változtattak a kereten 

A szombati program első találkozóját megelőző este a magyar szakmai stáb két helyen is változtatott a kereten: a kapus Janurik Kinga helyére Szemerey Zsófia került, míg az irányító Debreczeni-Klivinyi Kingát a balátlövő Kácsor Gréta váltotta. Ezt megelőzően 47 alkalommal találkozott a két együttes, hat holland siker mellett 41 magyar győzelem született. A hollandok kispadján a svéd Per Johansson ül, aki a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC vezetőedzője.

Korai kezdés

A korai kezdés kissé meglátszott a csapatokon, mindkét oldalon sok volt a technikai hiba, az eladott labda, a rossz lövés. Fej fej mellett haladtak a csapatok (5-5) - főként a szélsőjáték és a beálló-kapcsolat működött magyar oldalon -, amikor emberelőnybe került a magyar válogatott, de nem sikerült előnyt szereznie a két perc alatt. A hollandok ezután pillanatok alatt elléptek, Golovin pedig időt kért és Böde-Bíró helyett Szemerey állt a kapuba, a játék képe azonban nem változott (8-12). Aztán a hollandok mégis gyorsan leadták biztos vezetésüket, két rossz passzt két ziccerrel büntettek a magyarok (12-13), Johansson pedig azonnal időt kért. Győri-Lukácsot küldték ki két percre a Bonaventura-ikrek, a különbség pedig visszaállt (14-18). Böde-Bíró visszatért a kapuba, és legfőképpen az ő védéseinek köszönhetően a rivális csak hárommal vezetett a szünetben.

Elképesztő védések 

A fordulást követően az első öt percben nem szerzett gólt a magyar csapat, Győri-Lukács két ziccert is elrontott, Kljuber büntetőből törte meg a rossz sorozatot. Mindeközben a hollandok is csúnyán beragadtak, a kapusok szinte mindent fogtak, a második játékrész egyharmadában mindössze négy gól született (18-21). Pásztor kiállítása után Böde-Bíró hetest védett, az emberhátrány alatt pedig szinte végig a magyarok támadtak, ráadásul egy hollandnak is ki kellett ülnie pihenni. Kapus nélkül támadtak magyarok, de Klujber eladta a labdát és kapott gól lett belőle. Szöllősi-Schatzl egy percen belül kétszer is betalált a szélről (22-23), majd egy rövid időre megállt a játék, mert Albek ütközött szerencsétlenül össze a hollandok – Győrből elszerződő – kapusával, Duijndammal, aki a földön maradt és ápolásra szorult. A hollandok cserekapusa, Ten Holte sorozatban három védéssel érkezett meg a meccsbe, így a magyarok nem tudták kihasználni a rivális pillanatnyi megingását támadásban. 

Nem maradt esély az egyenlítésre 

Öt és fél perccel a vége előtt (24-26) Albeket kiállították, a hollandok pedig néggyel elléptek (24-28). A magyarok 125 másodperccel a befejezés előtt emberelőnybe kerültek, de a holland cserehálóőr újabb bravúrjával már az első zárkózási próbálkozás elhalt, így az utolsó percre már nem maradt esély az egyenlítésre.

A pólos lányok is a negyeddöntőben 

Ahogyan arról portálunk is beszámolt legyőzte Kínát a női vízilabda-válogatott, ezzel bekerültek a negyeddöntőbe. Pár az ázsiaiak eleinte alaposan ráijesztettek a magyar lányokra, végül a csapat magabiztos győzelmet aratott, így pedig már egész biztosan folytatódik számukra az olimpia. 

(Kiemelt képünkön a magyar válogatott játékosai, miután 30-26-ra kikaptak Hollandiától a 2024-es párizsi nyári olimpia női kézilabdatornájának B csoportjában játszott mérkőzésen a Dél-párizsi Arénában 2024. augusztus 3-án, Fotó: MTI/Illyés Tibor)