Komoly magyar esélyes számára úszott el az olimpia

A harmadik olimpiájára kijutott Kovács Zsófia felemáskorláton volt érdekelt, de a csütörtök esti pódiumedzésen bemutatott jó gyakorlata után, a leugrást követően megsérült a szeptemberben keresztszalag-szakadás miatt műtött térde. Így elúszott számára az olimpia.

2024. július 26., 13:40

Szerző:

Komoly éremesélyes számára úszott el az olimpia. A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ugyanis a csütörtöki pódiumedzésen sérülést szenvedett Kovács Zsófia helyett Székely Zója nevezését kezdeményezi az ötkarikás játékokon felemáskorláton. A cserével kapcsolatos hivatalos procedúra végére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a Nemzetközi Torna Szövetség és a párizsi szervezőbizottság tett pontot, engedélyezve a személycserét – írta pénteken a MATSZ és a MOB közös közleményében.

A harmadik olimpiájára kijutott Kovács Zsófia felemáskorláton volt érdekelt, és a csütörtök esti pódiumedzésen bemutatott jó gyakorlata után, a leugrást követően megsérült a szeptemberben keresztszalag-szakadás miatt műtött térde. A háromszoros Európa-bajnok péntek reggel MRI-vizsgálaton vett részt a francia fővárosban, az eredmény ismeretében a magyar orvosi team úgy döntött, hogy Kovács térdfájdalmai miatt nem állhat vasárnap a szerekhez.

Kovács Zsófiának szeptemberben elszakadt a keresztszalag a térdében, ezért nem vehetett részt októberben a belgiumi világbajnokságon. A műtétje sikeres volt, a felépülése a tervek szerint haladt, de idén a májusi kontinensbajnokságon, az országos bajnokságon és a világkupaversenyeken sem indult, Székely Zója mindegyiken ott volt.

A magyar szövetség válogatási elvei szerint kettejük között június végén a bukaresti nemzetközi versenyen felemáskorláton dőlt el a nem névre szóló olimpiai kvóta. A román fővárosban a selejtezőben Székely ért el magasabb pontszámot, Kovács csak első számú tartalék volt, végül mégis szerepelhetett a döntőben, ahol megelőzte Székelyt.

A magyar tornász csapatot Mészáros Krisztofer, Czifra Bettina Lili és Bácskay Csenge alkotja még az olimpián. A férfi selejtezőt szombaton, a nőit vasárnap rendezik.

Sokáig úgy tűnt, meglesz Kovácsnak az olimpia

Noha a dunaújvárosi tornászról kiderült, hogy ki kell hagynia az olimpiát, korábban úgy tűnt, ez nem így lesz. Az M1 aktuális csatornának a sportoló legalábbis elmondta, hogy keresztszalag-műtétje miatt nagyon mély hullámvölgyből tért vissza, majd a rehabilitáció alatt mindent megtett annak érdekében, hogy minél hamarabb felépüljön, ám a szalagot tartó csavart elkezdte kilökni a szervezete, így egy gyulladás gátolta a gyógyulásban és vissza kellett vennie az edzésmunkából.

A 24 éves Kovács ugyanakkor azt is felidézte, hogy ezt megelőzően már tavaly augusztusban kezdődtek a problémák, mivel visszatért hasfalsérülése, így hiába volt jó formában a tavaly áprilisi antalyai kontinensbajnokság után, másfél hétig le kellett állnia az edzésekkel. Emiatt nem volt százszázalékos formában, de a csapat érdekében próbálta összeszedni magát, majd a szeptemberi antwerpeni világbajnokságra utazás előtt két nappal érte az újabb sérülés.

Hozzátette, januárban úgy érezte, nagyon el van csúszva a felkészüléssel, és a versenyszezon elején már érezte magán a nyomást, mivel akkor még csak elemeket csinált, egybefüggő gyakorlatokat nem. Májusban is vissza kellett fognia magát a gyulladás miatt, majd a bukaresti RomGym Trophy első napján – ezen a versenyen dőlt el közte és Székely Zója között, hogy ki utazhat a francia fővárosba – nem jutott be a döntőbe felemáskorláton, elsőszámú tartalék volt, ezzel úgy tűnt, elúsztak az ötkarikás álmai. Másnap viszont az utolsó pillanatban visszalépett portugál ellenfele, így részt vehetett a fináléban, amelyben egy jó gyakorlattal beverekedte magát az olimpiai csapatba.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: BALLET Pauline / KMSP / KMSP via AFP)

A 2025-ös Forma–1-es szezon egy régóta várt visszatérést hoz a brazil rajongók számára, hiszen a fiatal tehetség, Gabriel Bortoleto a Sauber istálló egyik ülését foglalhatja el. A bejelentés nagy port kavart a sportvilágban, mivel Bortoleto ezzel Felipe Massa 2017-es visszavonulása óta az első főállású brazil F1-es pilóta lesz. Az izgalom érthető, hiszen a brazil versenyzők történelmileg mindig különleges helyet foglaltak el a Forma–1 világában.