Hatalmas bravúrral a tabella élén a tavaly még kieső MTK

A Diósgyőr fölött aratott, 2-1-es győzelem az OTP Bank Liga élére röpítette az MTK csapatát.

2023. szeptember 2., 17:32

Szerző:

Az MTK Budapest 2-1-re legyőzte szombaton a hatodik fordulót éllovasként kezdő, vendég Diósgyőrt, ezzel az élre állt a labdarúgó OTP Bank Liga tabelláján.

A nyári melegben kezdődött mérkőzésen hamar vezetéshez jutott a hazai csapat, jobb oldali szöglet után a válogatott keretbe először behívott Kata Mihály az ötös jobb sarkánál előre vetődve fejelt a kapuba.

A DVTK ezután próbálta irányítani a játékot, időnként beszorította kapuja elé ellenfelét, de nem talált rést a hazaiak védelmén, illetve amikor mégis, kihagyta nagy helyzetét a félidő ráadásában. Az MTK kontrollálta a meccset, ellentámadásokkal igyekezett zavart kelteni a túloldalon, és ez sikerült is neki, volt esélye előnye növelésére.

Ami ekkor még nem jött össze, az a második félidőben igen, még nem telt el negyedóra, amikor Németh passza után Bognár jól csinált meg egy cselt a

DVTK 16-osán belül, majd ballal a jobb alsó sarokba lőtt. Nem örülhetett azonban sokáig a hazai csapat, mert három perccel később szépített a Diósgyőr: jobb oldali szögletnél Vallejo jól bújt ki védője szorításából és az ötösről a fejelt a kapuba félmagasan. Sorozatban jöttek a DVTK-támadások de nem sikerült egyenlítenie a vendégcsapatnak.

Az MTK szervezett játékkal és jó helyzetkihasználással szerezte meg a három pontot.

A két újonc csapat jó formában érkezett az összecsapásra, a legutóbbi két találkozóján mindkettő begyűjtötte a három pontot, az MTK pedig tovább tudta vinni a lendületét.

OTP Bank Liga, 6. forduló:

MTK Budapest-Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)
--------------------------------------
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 3679 néző, v.: Antal
gólszerzők: Kata (5.), Bognár (57.), illetve Vallejo (60.)
sárga lap: Hej (38.), Zsóri (94.), illetve Bárdos (21.)

MTK Budapest:
--------------
Demjén - Hej (Kocsis, 81.), Kádár, Bobál - Kovács M. (Varju, 61.), Kata, Thiam, Horváth A., Antonov (Kovács P., 73.) - Bognár (Zsóri, 81.), Németh K. (Stieber, 73.)

DVTK:
-----
Sentic - Gera D., Szatmári, Bárdos, Stephen - Vallejo, Holdampf (Jurek, 61.) - Lukács D. (Acolatse, 61.), Pernambuco, Pozeg Vancas (Obounet, 80.) - Edomwonyi (Jurina, 62.)

(Kiemelt kép: Kata és Bognár góljával 2-1-re legyőzte hazai pályán az MTK a Diósgyőrt, így pedig a tabella élére állhatott az OTP Bank Ligában, 2023. szeptember 2-án. Fotó: MTK Budapest, Facebook)

A Ferencváros sajnos a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában sem tudott pontot szerezni, így a csapat október 24-én a francia Nice együttese ellen bizonyíthat majd.