Európa-bajnokság: Szatmári a legjobb 16 között férfi kardban

A 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári a csoportkörben mind az öt ellenfelét legyőzte.

2023. június 17., 15:43

Szerző:

A négy magyar induló közül Szatmári András egyedüliként bejutott a legjobb 16 közé a férfi kardozók versenyében szombaton a plovdivi egyéni vívó Európa-bajnokságon.

A női párbajtőrözők után ötvenfős mezőny kezdte meg a küzdelmeket.

A 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári a csoportkörben mind az öt ellenfelét legyőzte, míg Gémesi Csanád és Decsi Tamás három asszót nyert meg, kettőt elveszített, Iliász Nikolász pedig két győzelemmel és három vereséggel zárt.

Csak utóbbinak kellett a 32 közé jutásért mérkőznie, és ezt az akadályt sikerrel vette, egy tussal jobbnak bizonyult a szerb Bogdan Stamenkovicnál. A következő körben viszont ugyanilyen szoros asszóban kikapott a német színekben versenyző Szabó Mátyástól. Ugyanitt búcsúzott Decsi, akit a spanyol Santiago Madrigal győzött le simán. Szintén a 32 között fejezte be szereplését Gémesi, miután négy tussal alulmaradt a Tokióban olimpiai ezüstérmes olasz Luigi Samelével szemben. Szatmári viszont kettővel verte a tavaly világbajnoki bronzérmes román Iulian Teodosiut úgy, hogy 11-11 után tudott több tus előnyt kiharcolni, amiből kettő a végéig megmaradt.
    
Eredmények:
    a 64 között:

  • Iliász Nikolász-Bogdan Stamenkovic (szerb) 15-14

    a 32 között:

  • Szatmári András-Iulian Teodosiu (román) 15-13
  • Szabó Mátyás (német)-Iliász 15-14
  • Santiago Madrigal (spanyol)-Decsi Tamás 15-8
  • Gémesi Csanád-Luigi Samele (olasz 15-11

(Fotó: Budapest, 2023. március 26. A bronzérmes Gémesi Csanád, Szilágyi Áron, Decsi Tamás és Szatmári András (b-j) a Zarándi Csaba férfi kard csapat-világkupa bronzmérkőzése után a BOK Csarnokban 2023. március 26-án. MTI/Kovács Tamás)

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint bravúros eredmény az 1-1-es döntetlen a holland csapat ellen, mégis érez némi csalódottságot, mert az ellenfél emberhátrányban tudott egyenlíteni a magyar labdarúgó-válogatott ellen a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában. Ronald Koeman holland kapitány szerint örülhetnek, hogy pontot szereztek.