Hosszú Katinka és Sebestyén Dalma is döntős 200 méter vegyesen

Hosszú Katinka a harmadik, Sebestyén Dalma pedig a nyolcadik idővel jutott döntőbe 200 méter vegyesen a római úszó Európa-bajnokság hétfői napján.

2022. augusztus 15., 20:37

Szerző:

Hosszú Katinka délelőtti idején (2:13.79) javítani tudott és 2:12.52 perccel szerezte meg a harmadik helyet összesítésben.

„Jó volt a futamban, hogy Gorbenko +meghalt+ mellettem. A négyszáz vegyes után volt, aki azt mondta, inkább menjünk haza, de úgy éreztem, ezt nem tehetem meg. Most nem éreztem olyan elkeserítően magam a vízben, mint eddig” 

– mondta a vegyes zónában Hosszú.

Az MTI felvetésére miszerint szüksége van-e kedden délelőtt a 4x200-as vegyes gyorsváltóra és a 200 méter pillangóra, elmondta, utóbbi számban Sebestyén Dalma visszalép, Nyírádi Réka pedig beteg, így nem kellene honfitársaival harcolni, csak a 16 közé kerülni.

„Vagy megtesszük az összeset, vagy egyre menjek rá? Ez kicsit most olyan, mint az orosz rulett” – mondta a 33 éves klasszis, aki 97 éremnél tart világversenyeken (olimpia, vb, Eb) és a százat célozta meg.

A másik előfutamban Sebestyén Dalma volt érdekelt, ő a tizedik idővel (2:15.11) várta a rajtot és végül 2:13.26 perccel pont a nyolcadik helyen lett finalista.

A szám döntőjét kedden 18.17-kor rendezik.

(Kiemelt kép: Sebestyén Dalma a női 200 méteres vegyesúszás előfutamában a római vizes Európa-bajnokságon a Stadio Del Nuotóban 2022. augusztus 15-én. MTI/Czeglédi Zsolt)