Gulyás Michelle bronzérmes

Gulyás Michelle bronzérmet nyert az öttusázók világkupa-sorozatának ankarai döntőjében.

2022. június 25., 12:01

Szerző:

A törökországi fináléba a kairói, budapesti, albenai és a két hete ugyancsak Ankarában rendezett vk-fordulón szerzett pontokkal lehetett bejutni. A magyarok élni tudtak a maximális lehetőséggel, azaz a három indulói hellyel: Guzi Blanka negyedik, Gulyás hetedik, Réti Kamilla pedig 11. volt a rangsorban.
 

A szerdai körvívásban Gulyás 21 győzelmet aratott és 14 ellenfelétől kapott ki, Réti 20/15-tel, Guzi 10/25-tel zárt. A csütörtöki elődöntőben a két 18-as csoportból az első hét hely ért automatikus továbbjutást, további négy versenyző a pontszáma alapján került a fináléba. Gulyás erejével gazdálkodva is stabilan lépett tovább az A csoport első helyéről, Guzi - aki egyik számban sem nyújtott kiemelkedőt - ugyanitt kilencedik lett, és pontszáma hárommal kevesebb volt, mint ami a fináléhoz kellett volna. Réti a B-ben gyengébben sikerült lovaglása, illetve lövészete miatt a jó vívása ellenére 11. lett, így ő is lemaradt a döntőről. Gulyás az érmekért és helyezésekért rendezett szombati versenyt a szerdai vívóeredményével a harmadik helyről kezdte. A lovaspályán - a nemzetközi szövetség eredményközlője alapján - egy veréssel ment végig, ezzel összetettben megőrizte pozícióját. A bónuszvívásban három ellenfelét győzte le, a megszerzett hat ponttal holtversenyben az első helyre jött fel. A 200 méteres úszást 2:15.74 perccel, a negyedik legjobb idővel teljesítette, ezzel Elodie Clouvel mögött második volt a kombinált szám előtt. Hat másodperccel a francia után vághatott neki a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásnak, amely ezúttal nem sikerült neki kiemelkedően: 12:14.80 perccel a nyolcadik volt ebben a számban, amivel a harmadik helyre csúszott vissza. Az élen maradt Clouvel, a második helyre pedig a kombinált számot nagy fölénnyel nyerő brit Jessica Varley jött be.
 

Gulyás Michelle a tavalyi vk-döntőn is harmadik volt, akárcsak a világbajnokságon, idén pedig a kairói vk-n ezüstöt, a budapestin pedig aranyat nyert.
    

Eredmények, női döntő:
1. Elodie Clouvel (francia) 1385 pont
2. Jessica Varley (brit) 1381
3. Gulyás Michelle 1374

 Az ankarai vk-döntőn szombat délután a férfiak fináléját rendezik - három magyarral a mezőnyben -, majd vasárnap vegyes váltó lesz. Utána lesz ugyanezen a helyszínen a 2024-es olimpia utánra a lovaglás helyére szánt új szám, az akadályverseny tesztelése. Július utolsó hetében rendezik a világbajnokságot Alexandriában.

(Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)