Eriksen korábbi kardiológusa: Nem voltak szívpanaszai a focistának

Majdnem meghalt a dán labdarúgó.

2021. június 13., 10:56

Szerző:

A focista a 42. percben, egy bedobásnál esett össze és azonnal szívmasszázst kellett alkalmazni nála. Eriksen állapotát sikerült stabilizálni, később magához is tért, a meccset pedig folytatták a dánok – írta a Reuters. A játékosnak valószínleg a saját kapitánya mentette meg az életét.

Dr. Sanjay Sharma, a londoni St. George's Egyetem orvosa szerint a játékos 2013 óta normális eredményeket produkált a vizsgálatokon, a hirtelen szívprobléma azonban aggasztja az orvosokat. – Talán volt valami, amit nem vettünk észre? – tette fel magának a kérdést az orvos, aki újra átnézte az Inter játékosának leleteit és mindent rendben talált. Az orvos a Mailnak azt nyilatkozta, hogy amióta igazolták a játékost, az ő feladata volt, hogy elvégezze az éves szűrővizsgálatokat vele. – 2019-ig az eredményei teljesen normálisak voltak, erre meg tudok esküdni, hiszen én végeztem el őket – mondta dr. Sharma.

 

(Fotó: Friedemann Vogel / various sources / AFP)