Csupán néhány tucat szurkoló fogadta az iráni válogatottat

Néhány tucat zászlókat lengető szurkoló fogadta szerdán késő este a teheráni repülőtéren az iráni labdarúgókat, miután a válogatott nem jutott be a nyolcaddöntőbe a katari világbajnokságon.

2022. december 1., 13:12

Szerző:

A visszafogott köszöntés hátterében a kormányellenes megmozdulások, tüntetések állhatnak, a szimpatizánsok nagy része ugyanis az iráni válogatottat a rezsim egyik jelképének tekinti. A tüntetők néhány iráni városban tűzijátékkal ünnepelték korábban a csapat amerikaiaktól elszenvedett keddi 1-0-s vereségét és vb-búcsúját.

Nem énekelték a himnuszt

A válogatott tagjai ugyanakkor maguk is kiálltak a kormányellenes megmozdulások mellett, legalábbis sokan így értelmezték, hogy az első vb-mérkőzésük előtt – tiltakozva az otthoni viszonyok miatt – nem énekelték el a himnuszt. A későbbi találkozókon viszont – egyes információk szerint otthonról érkezett fenyegetések miatt – ezt már nem merték megtenni. Több szervezet is jelezte, hogy figyelemmel kíséri, miként bánnak majd hazatérésük után a labdarúgókkal.

Iránban szeptember 16. óta tart országos tiltakozáshullám, amelyet Mahsza Amini 22 éves iráni kurd nő halála váltott ki. A nőt az erkölcsrendészet letartóztatta, mert állítólag megsértette az iszlám köztársaság szigorú öltözködési szabályait, majd az őrizetben meghalt. A hatóságok „zavargásokról” beszélnek, és Irán külföldi ellenségeit, illetve ügynökeiket teszik felelőssé.

A válogatott hazaérkezése után a csatár Sardar Azmun újságíróknak elmondta, nem elégedett a teljesítményével és csapattársaival csalódottak, hogy nem jutottak tovább a csoportkörből a nyolcaddöntőbe.

Az iráni válogatott hatodik vb-jén először 6-2-re kikapott Angliától, majd 2-0-ra verte Walest. Végül kedden ki-ki mérkőzésen, nagy csatában 1-0-s vereséget szenvedett az Egyesült Államok csapatától, így csoportharmadikként búcsúzott.

(Kiemelt kép: az iráni védő, Ramin Rezaeian és Ben Davies (Wales)a 2022-es katari világbajnokság B-csoportjának Wales–Irán labdarúgó-mérkőzésén, az Ahmad Bin Ali Stadionban, 2022. november 25-én. FADEL SENNA / AFP)