Gergely Gábor világbajnok asztaliteniszező 70 éves

Nem volt olyan születésnapom, amit különösen vártam volna, és előtte azon gondolkodtam, hogy milyen ajándékot kapok. Igaz, egyszer egy nagy partival leptek meg, de azt a hátam mögött szervezték. Ez az ötvenedik születésnapomon történt” – mondta Gergely Gábor az MTI-nek, hozzátéve, Százhalombattán jöttek össze sporttársai, kollégái, barátai, hogy együtt ünnepeljenek.

„Nagyon jó volt, de még egyszer nem szeretnék egy ilyen dzsemborit! Most majd jót ebédelünk a párommal, a családdal, mert az a fontos, hogy együtt legyünk. Ebben a korban, és sajnos már így kell fogalmaznom, nincs szüksége az embernek a századik tollra vagy zoknira, szeretet legyen, békesség, és hozzá egészség!” – fogalmazta meg véleményét.

Az élsportolói múltjával kapcsolatban határozottan kijelentette, hogy ha lehetősége lenne rá, újra belevágna, mindent ugyanúgy csinálna, ezt az utat választaná a nehézségekkel, buktatókkal, örömökkel együtt.

Legendás csapatukról, a kínaiakat az 1979-es phenjani világbajnokságon kétszer, a csoportban és a döntőben is legyőző Jónyer István, Klampár Tibor, Gergely Gábor trióról ma is meghatottan beszél.

„Ez igazi csapat volt, és az is lesz, amíg élünk. Ez több, mint barátság, ami a mai napig megmaradt. Örülök, hogy bekerültem közéjük. Én voltam a harmadik, amiről a fiúk azt mondták, hogy nem harmadik vagy a csapatban, hanem harmadiknak érkeztél. Ennél nagyobb dicséret nem kell! Klampár Tibi pedig a róla szóló könyvbe azt írta ajánlásul: „A jó isten küldött nekünk”. De említhetem az edzőnk, Berczik Zoltán szavait is: „Amíg egy Gergelyem van, nyugodtan ülök a kispadon!” Ezekből a mondatokból töltekezik, erőt merít az ember. Mindent elértem, elértünk, amit lehet, az pedig, hogy olimpián nem indulhattunk, legyen azoknak a bűne, akik miatt ez megtörtént.” – mondta.

Gergely Gábor több szállal is kötődik szeretett sportágához. Újpesten van egy kis asztalitenisz-iskolája, és nagyon büszke arra, hogy kezdő gyerekeknek ütőt adott a kezébe és megszerettette velük a pingpongot. A másik szál pedig mai hivatása, az újságírás.

„Gyerekkoromtól újságíró szerettem volna lenni, ez rajta volt a régi bakancslistámon, de hangoztattam is, hogy újságíró leszek. Most sportújságíró vagyok, de voltam parlamenti tudósító, és a kultúráról is írtam. Sportújságíróként elfogadtak a sportolók és a volt sportolók is. Megértették, hogy ha kérdezek valamit, azért kérdezem, mert körön belül is voltam, ám ezzel nem éltem vissza. Nem az érdekelt egy vereség után, hogy miért nem nyert az adott sportoló, hanem az egy-két döntő pillanat érdekelt„ – avat be újságírói munkásságába, és hozzáteszi, vele is előfordult, ami sok más kollégájával, hogy egy sportoló kijelentette: többet nem beszél vele. Szerinte ez a szakma része, ezt el kell fogadni. Ugyanakkor kiemeli, úgy nem jelent meg írása, hogy a másik felet ne hallgatta volna meg, igyekezett mindig hiteles lenni.

„Büszke vagyok rá, hogy bárhol is dolgoztam rovatvezetőként, egyetlen egy feljelentés sem érkezett a rovat cikkei után. Ugyanilyen büszkeség számomra a televíziózás, ezen a területen a legendás riporter, Szőnyi János tanítványa voltam. Több mint tíz éve vezetem az Újpest TV sportadásait, ez idő alatt hatszáz-hétszáz interjút készítettem” – mondta és nem rejtette véka alá véleményét a ma újságírásáról és a sportolókról sem.

„Amikor a mi nemzedékünk kezdte a szakmát, még nem ismertük azt a választ az interjúkérésre, hogy „hívd fel a menedzseremet”. Legendás színészek, Bessenyei Ferenc, Törőcsik Mari, Lukács Sándor, Tahi Tóth László, de politikusok is, készségesen, örömmel beszélgettek el velünk, senkitől sem kellett engedélyt kérnünk. Ma viszont több akadályon áttörve juthatsz el néhány sportolóhoz... Ez megnehezíti a dolgunkat, de azért voltunk sportolók, hogy legyőzzük az akadályokat!” – teszi hozzá Gergely Gábor, aki hangsúlyozta: boldogságban él párjával, családtagjaival és szeretteivel, kerek az élete.

(Kiemelt képünk: Gergely Gábor világbajnok magyar asztaliteniszező. Forrás: Wikimedia Commons. Fotó: Róth Tamás)