Folytatja a férfi tőrcsapat

Az első mérkőzését fölényesen megnyerte, a másodikon viszont simán kikapott a címvédő amerikaiaktól, így nem jutott negyeddöntőbe a magyar férfi tőrcsapat a kairói vívó-világbajnokságon.

2022. július 22., 18:50

Szerző:

A Dósa Dániel, Szemes Gergő, Németh András, Frűhauf Benjámin alkotta válogatott elsőre 21 tus különbségű győzelmet aratott a csehek felett úgy, hogy a közepéig szoros volt az állás, de aztán Szemes, Dósa és Németh is hozta a győzelmeket. 

A nyolc közé jutásért a jóval esélyesebb amerikaiakkal kellett vívni, akik az első pillanattól kezdve irányították az ütközetet. Egy darabig sorra nyerték az asszóikat, ráadásul többnyire jelentős különbséggel, a magyarok ekkor kevés találatot tudtak adni. A végére javult a helyzet, Szemes döntetlent ért el az egyéniben bronzérmes Nick Itkinnel szemben, majd Dósa 10-5-re verte a riói olimpia ezüstérmesét, Alexander Massialast. 

A folytatásban még három mérkőzés várt a magyar csapatra pénteken, ezek közül aztán egyet megnyert, kettőt elvesztett: kikapott az osztrákoktól, majd legyőzte a németeket, végül alulmaradt a britekkel szemben, így a 14. helyen végzett. 

A negyeddöntősök szombaton folytatják versenyüket.

Eredmények: 

a 32 között: 

Magyarország-Csehország 45-24 

a 16 között: 

Egyesült Államok-Magyarország 45-27 

a 9-16. helyért: 

Ausztria-Magyarország 45-39 

a 13-16. helyért: 

Magyarország-Németország 45-40 

a 13. helyért: 

Nagy-Britannia - Magyarország 45-39

Férfi tőrben 33 csapat indult.

(Kiemelt képünk: Dósa Dániel a hongkongi Yeung Chi Ka elleni asszóban a férfi tőrözők egyéni versenyének a legjobb 32 közé jutásért vívott fordulójában a kairói vívó-világbajnokságon 2022. július 20-án. MTI/EPA/Mohamed Hoszam)