Zöld taxitársaság indul jövőre Budapesten

Zöld taxitársaság indul 2011 januárjától a fővárosban. A Green Taxi flottája kizárólag EURO V. környezetvédelmi besorolású kocsikból áll majd; a társaság 120 saját autóval, saját sofőrökkel és önálló diszpécserszolgálattal vág neki a jövő évnek - hangzott el az új szolgáltatást beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

2010. november 25., 14:41

Simon Géza, a Green City Future Zrt elnöke a tarifákról egyelőre nem árult el konkrétumot, mindössze annyit mondott, hogy "megfizethető áron" nyújtanak majd minőségi, környezetbarát szolgáltatást. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem kívánnak árversenybe belemenni a többi taxis céggel.

Mint Simon Géza, a Green City Future Zrt. elnöke elmondta, jelenleg olyan cégekkel tárgyalnak, amelyek üzleti filozófiájának fontos eleme a környezettudatosság, így a zöld taxiszolgáltatás potenciális vevői lehetnek, de számítanak lakossági ügyfelekre is.

A cégvezető közlése szerint később 500 körülire tervezik bővíteni a flottát többek között más taxitársaságokkal való együttműködés révén. Hangsúlyozta azonban, hogy csak olyan autót vesznek fel a Green Taxi állományába, amely kielégíti a szigorú környezetvédelmi kritériumokat.

Simon Géza beszélt arról is, hogy középtávon tervezik tisztán elektromos taxik üzembe állítását is, ennek azonban előfeltétele a töltőhálózat kiépülése, jelenleg ugyanis Budapesten csak egy ilyen állomás áll rendelkezésre. Mint mondta, a hálózat kiépítéséről már tárgyalásokat folytatnak a technológiában élenjáró cégekkel.

A Levegő Munkacsoport és más környezetvédelmi szervezetek szakmai partnerként segítik majd a Green Taxi tevékenységét.

Horváth Zsolt, a Levegő Munkacsoport igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: szervezete egy olyan rendeletért lobbizik, amely kimondaná, hogy 2012-től csak olyan taxik működhetnek Budapesten, amelyek kielégítik az aktuálisan legmodernebb, jelenleg az EURO V-ös szabvány kritériumait. "Már az is nagy előrelépés lenne, ha kijelölnének egy zöld zónát, mondjuk a Nagykörúton belül, ahová csak ilyen taxik hajthatnának be" - jegyezte meg.

Az elmúlt hónapokban a forint erősödött mind a dollárral, mind az euróval szemben, és ez közvetlenül csökkentette az üzemanyag-import költségeit. Emellet a brent olaj világpiaci ára is csökkent, s e két hatás eredményeképpen a benzin literenkénti ára átlagosan 7 forinttal csökkent, így tartósan 590 forint alá került, míg a dízel ára is egyre inkább megközelíti ezt a szintet.