Végrehajtást indított saját maga ellen a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtást indított saját maga ellen.

2012. május 10., 15:56

A

Figyelő megkeresésérea hivatalnál elismerték: velük is előfordul időnként, hogy tartozást halmoznak fel.

2010. április 1. óta a szervezet saját maga is szerepel az elmaradással rendelkező cégek listáján. Az elsőre tévedésnek tűnő adatról kiderült, igaz, e szerint az adótartozás elleni küzdelmet a zászlajára tűző intézmény nem vicceli el a dolgot, ha maga is az elmaradással rendelkezők között van.

„A hivatal gazdálkodásának mozgástere igen szűk, szinte napi, filléres gondokkal küzd a szervezet. Emiatt kivételesen előfordulhat, hogy keletkezik tartozása a NAV-nak is” – áll az adóhatóság által a Figyelőnek küldött válaszában.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.