Varga-csomag: folytatódik a pávatánc
Nem sokat töprengtek Orbánék, milyen választ adjanak a hiánycél teljesíthetőségét kétségbe vonó brüsszeli prognózisokra: gyorsan összeütöttek egy csomagot, amely formálisan megfelel az uniós elvárásoknak, azaz garantálhatja a 3 százalék alatti deficitet, viszont cseppet sem korrigál a lényegen, a növekedési kilátásokat korlátozó, fenntarthatatlan gazdaságpolitikán.
Költői túlzás csomagnak nevezni azt, amivel Varga Mihály miniszter állt elő az idei és jövő évi hiány kordában tartására. A bejelentett intézkedéseket sokkal inkább az orbáni pávatánc részének tekinthetjük: adnak is valamit Brüsszelnek, meg nem is, jól látszik, hogy nem hisznek az uniós jelentésnek – ezt nem is titkolják –, csak azért lépnek valamit, hogy kirántsák a szőnyeget a túlzottdeficit-eljárás folytatása alól. Orbánék pontosan tudják, hogy a dolog nem néhány tízmilliárdról szól, hanem annál jóval többről, a Fidesz-kormány egész unortodox, az unió értékrendjét, sőt gyakran konkrét szabályrendszerét figyelmen kívül hagyó ténykedéséről, amelynek csupán egy szelete a voluntarista, egyszeri, rögtönzött lépésekre és folyamatos korrekciókra épülő, a realitásokkal nem sokat törődő gazdaságpolitika.
A Fidesz taktikája a bírálatok sokaságával szemben az, hogy egyrészt arrogánsan visszautasítja azokat, sőt szabadságharcot hirdet ellenük, másrészt úgy tesz, mintha részben megfogadná őket, valójában azonban a lényegen sosem változtat. Árulkodó példái ennek az egyoldalúan a hiányra koncentráló gazdasági intézkedések, aminek roppant egyszerű oka van: Brüsszel rossz szemmel nézi azt, ami nálunk folyik, de nagyon kevés eszköze van arra, hogy megfékezhesse a renitenskedőket. Indíthat kötelezettségszegési eljárásokat – folyik is ellenünk jó néhány –, ezek azonban egy-egy konkrét ügyre vonatkoznak csak és nagyon elhúzódnak. A szigorúbb fellépéshez lényegében az egyetlen gyors és többé-kevésbé hatásos lehetőség a szankciós fenyegetéssel is alátámasztható túlzottdeficit-eljárás. Nem véletlen, hogy ezen keresztül igyekeznek befolyásolni a magyar kormányt, ahogy az sem, hogy az éppen ettől igyekszik szabadulni.
Teszi ezt úgy, hogy látszólag bármit bevállal a cél érdekében, az ezermilliárdos megszorításokat, a gazdaság visszaesését, a lakosság elszegényedését. Egyet azonban semmiképpen sem: hatalmi törekvéseinek, az országnak az Orbán-féle vízió szerinti átalakításának korlátozását. Ebből egyenesen következik, hogy a kritikák tömegéből csak azokat emelik ki, amelyekre mindenképpen lépniük kell, mert valódi kockázatot jelentenek számukra. Ilyenek a hiány tartásával kapcsolatos kételyek, ezért érték egymást az elmúlt három évben az állandó kiigazítási csomagok.
Ezeknél nagyon figyeltek arra, hogy a számok szintjén felmutathassanak eredményt, az eszközökben nem válogattak, nem törődve azok nyilvánvaló hatásaival. Hosszútávú, átfogó gazdasági koncepciója a Fidesznek sosem volt, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy saját holdudvaruk számára minél többet lenyúljanak, és ezzel közvetve megkerülhetetlen tényezővé váljanak. A lépéseiket a pillanatnyi politikai-hatalmi érdekek határozzák meg, azoknak megfelelően hoznak rendre átgondolatlan, rögtönzött döntéseket. Ez még egy jó alaphelyzetben lévő gazdaságot is képes megrázni, hát még egy súlyos szerkezeti gondokkal küzdő, kevéssé versenyképes, ráadásul a világválság hatásaitól is sújtott országot, mint a miénk.
