Vádat emeltek a milliárdos cukoradócsalókkal szemben Szegeden
Vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség két ember ellen, akik egy szegedi székhelyű céggel mintegy 2,5 milliárd forinttal akarták megkárosítani az állami költségvetést; a vádlottakra az ügyészség börtönbüntetést kér – tájékoztatta szerdán a főügyészség szóvivője az MTI-t.
Szanka Ferenc elmondta: a vád szerint a vádlottak megállapodtak abban, hogy cukorbeszerzéssel kapcsolatos együttműködési szerződést kötnek, melynek keretében mintegy 9,5 milliárd forint plusz áfa közvetítői díjat határoztak meg. A megállapodásnak megfelelően a szegedi székhelyű cég a 2012 októberében esedékes áfa bevallásában mintegy 2,5 milliárd forint értékben igényelt vissza áfát.
Azonban a cégek között létrejött szerződések hamisak voltak, az eladónak a szerződésben rögzített mennyiségű cukor nem állt rendelkezésére, annak beszerzéséhez szükséges tőkével és gazdasági kapcsolatokkal egyik cég sem rendelkezett. Az ügyészség szerint a vádlottak szándéka csak és kizárólag a hamis számla alapján történő adó-visszaigénylés volt. A NAV adóellenőrzése után azonban nem utalták vissza az áfát.
A Csongrád Megyei Főügyészség a vádlottakat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérletével vádolja, magánokirat felhasználásának vétsége mellett. A vádlottakkal szemben az ügyészség börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, a közügyektől eltiltás, valamint a gazdasági társaság vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltás mellett.
A vádlottak lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt szabadlábon védekeznek – közölte a szóvivő.