Újabb földindulás készül: valamit nagyon titkolnak a fideszesek
Az év utolsó hónapja felé közeledve még megjósolhatatlan, hogy milyen munkatörvénykönyve lesz jövőre az országnak. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által nemrég benyújtott tervezethez az általános vitát követően november 14-ig 682 módosító − javarészt ellenzéki és független képviselőktől származó, valamint az érdemi változtatások mellett számos nyelvhelyességi hibát javító − javaslat érkezett.
törvény elkészítésével megbízott minisztérium egyelőre nem reagált érdemben a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek (ILO) a tervezett módosításokkal kapcsolatos kritikájára, mindössze egy sajtóközleményben igyekezett mérsékelni a bírálatok súlyát. Hivatalos választ azonban nem küldött a szervezetnek, arról nem is beszélve, hogy esetleg módosítson a benyújtott szövegen - írja a Napi.hu.
Az sem tudható még, hogy a Fidesz-frakció mennyire nyúl majd bele a tervezetbe, a múlt pénteken mindenesetre a frakcióvezető, Lázár János, több képviselő, illetve Kardkovács Kolos, az NGM helyettes államtitkára mintegy két órán keresztül tárgyalt négy szakszervezeti konföderáció vezetőivel.
Borsik János, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség elnöke, aki egyébként biztatónak nevezte, hogy számos érdemi fideszes módosító is van a tárgyalásra váró javaslatok között. Azt azonban sajnálatosnak tartja, hogy a munkaerőpiac rugalmassá tétele címén csak a magyar munkavállalók helyzetét tennék sokkal bizonytalanabbá.
"Egyelőre várjuk, mi lesz azokkal a szakszervezeti módosító javaslatokkal, amelyeket november második hetében juttattak el minden képviselőkhöz, és amelyeket be is terjesztettek a törvény vitája során. Ha teljesen elutasítják ezeket, akkor a négy konföderáció biztosan összeül, és dönt a tiltakozás valamilyen módjáró"l − tette hozzá Borsik.
A törvénytervezet látszólag sok ponton módosult az elmúlt hónapokban − bekerültek például a munkaerő-kölcsönzéssel és az iskolaszövetkezetekkel kapcsolatos szabályok, sőt helyenként még a munkavállalók javára is módosult −, a lényegi pontoknál azonban alig változott.
Továbbra is nagyobb teret engedne a polgári törvénykönyv szerinti megállapodásoknak és korlátozná a munkavállalók egyéni szabadságjogait.
Még mindig fenntartja azt a véleményét a kormány, hogy az esélyegyenlőségi kérdéseket már szabályozza egy külön törvény, ezért itt nem kell figyelmet fordítani rájuk.
A sokat emlegetett védett kor, illetve a kismamák védelme csak részben marad meg, mert pontosan nem definiált okok miatt a munkaadó dönthet az elbocsátás mellett.
Továbbra is aránytalanul a munkaadónak kedvez a kártérítési felelősség kérdésének szabályozása − bár attól már visszalépett a kormány, hogy korlátlan felelőssége csak a munkavállalónak van - írja az Index.
A munkavállalóknak kedvezően változott viszont, hogy végre a tervezet szerint is írásba kell foglalni a munkaszerződést, illetve a bérjegyzéket, és a szabadságok mértékének változatlanul hagyása is kedvező számukra.