Új adócsomag: nesze semmi, fogd meg jól – A kormány politikája a versenyképesség fő gátja

A parlament elé terjesztette a kormány a jövő évi adóváltozásokat, amelyek a korábbi nyilatkozatokhoz képest csalódást okoztak. A költségvetés egyenlegének kedvező alakulására hivatkozva az utóbbi hetekben többször elhangzott, hogy van mozgástér a közterhek viszonylag jelentős lefaragására, akár néhány évre elosztva azt. Az elemzők azt latolgatták, hogy a munkavégzés járulékaira vagy a jövedelemadóra tevődik majd a hangsúly, miután Orbánék a fogyasztási jellegű adókat nem kívánják csökkenteni.

Nos, a tervezet szerint egyik tipp sem jött be, a fontos közterhek egyike sem csökken, azaz a tényleges foglalkoztatás ösztönzése és a nettó jövedelmek adózási eszközökkel való emelése a jelek szerint nem tartozik a kormány prioritásai közé. A sok apró változás közül mindössze a kamatjövedelmeket terhelő 6 százalékos eho eltörlése, a kata bevételi határának megduplázása és az alanyiáfa-mentességi korlát emelése érdemel szót, de lényeges hatása egyiknek sincs: a kamatok ma olyan alacsonyak, hogy az eho alig számít, a kata jelenleg 160 ezer vállalkozót érint csupán, az pedig érdekes ellentmondás, hogy az évi 12 millióra emelkedő bevételi korlátja magasabb lesz, mint a 8 milliós áfa-mentességi határ: a kettő között mi a helyzet? (Eddig egyformán 6 millió volt a plafon, azaz a katások jellemzően nem fizettek forgalmi adót.)

Forrás: Business Club

A várt adócsökkentés tehát a jelenlegi verzió szerint jövőre elmarad, pedig nagy szükség lenne rá versenyképességünk szempontjából is. Az adóék – azaz a teljes munkaerőköltség és a nettó jövedelem aránya – nálunk a világon az egyik legmagasabb, 49 százalék, ami 10-15 százalékkal több, mint térségünk országaiban. Fokozatos lefaragása szükségszerű, ha nem akarunk tovább leszakadni és még hátrébb kerülni a versenyképességi rangsorban, ahol már így is a legutolsók között vagyunk az EU-ban.

A közterhek nagysága persze csak az egyik eleme versenyhátrányunknak, vannak ennél sokkal lényegesebb területek is. Bár a kormánypropaganda szerint nincs jelentősége, hol állunk a versenyképességi rangsorban, mégis tervek készülnek a helyzet javítására. Figyelemre méltó az MNB napokban közzétett tanulmánya, amely összefoglalta a versenyképesség ösztönzését szolgáló legfontosabb teendőket, amelyekhez viszont számos területen alapvető fordulatra lenne szükség Orbánék eddigi ténykedéséhez képest.

Az anyag a romló demográfiai helyzet javításával kezdi: alacsony a születések száma, fogy a népesség, és egyre öregszik – ami egyébként a fejlett világ jelentős részében probléma –, e folyamat fékezésére jelentősen növelni kell a gyermekvállalás állami támogatását. Ezt Orbánék már évek óta hirdetik, de lényegi változás eddig nem történt, a demográfiai mutatók továbbra is rosszak, azaz a jelenleginél sokkal több és nem csupán a módosabbakat segítő ösztönzőkre lenne szükség, valamint vonzó megélhetési perspektívákra a fiataloknak, amiről egyelőre nincs szó.

Joggal emeli ki második fontos területként a tanulmány az egészségi állapot javítását, az egészségügyi intézményrendszer, benne a megelőzés fejlesztését, kár, hogy évek óta ennek éppen az ellenkezője folyik: az alulfinanszírozás és az államosítási átszervezések nyomán ma rosszabb a helyzet, mint évtizedek óta bármikor, a körülmények elfogadhatatlanok, az egész rendszer a működőképesség határára jutott. A jelek szerint a kormányzat tisztában van ezzel, mégsem változik semmi: a tanulmány talán segíteni fog ezen?

Érdekes az oktatással foglalkozó fejezet is, amely szerint kompetenciaalapú tananyag, magas szintű nyelvoktatás és több felsőfokú végzettség kellene. Ez így van, de a gyakorlatban ennek éppen az ellenkezője történik az államosítással, a kaotikus irányítási rendszerrel, a központilag diktált poroszos nevelési szempontokkal és tankönyvekkel, a kötelező oktatási korhatár csökkentésével, a középfokú szakképzés szétverésével, a felsőoktatási keretszámok szűkítésével, az onnan kivont tízmilliárdokkal stb.

Az MNB a kutatás-fejlesztésre fordított kiadások növelésére is felhívja a figyelmet, az elmúlt években viszont éppenséggel csökkent azok aránya a GDP-hez képest, és az egyik legalacsonyabb az unióban. Ráadásul az ilyen célú pályázatok nagy részénél nem a hatékonyság, hanem a politikai szempontok a meghatározók, lásd az Index nem régi összegzését az augusztusban elosztott 80 milliárdos keret nyerteseiről.

A tanulmány valós bajokra hívja fel a figyelmet, számos fontos versenyképességi tényezőről azonban hallgat, méghozzá olyanokról, amelyek romló helyzetünkért igencsak felelősek. Ilyen például a külföldi elemzésekben állandóan emlegetett kiszámíthatatlan gazdaságpolitika, az állami szintre emelt korrupció, a hatalmas és kevéssé hatékony állami vízfej, a túlzott állami koncentráció és torzító beavatkozás a piaci folyamatokba, a demokratikus intézményrendszer kiürítése stb. Ezek pedig az Orbán-rendszer lényegét jelentik, és megszüntetésük nélkül – készüljön bármilyen koncepció – nincs esély a versenyképességünk lényegi javítására.