Trükközésből vár több munkahelyet a kormány

Hazánk hosszú ideje a sor végén kullog a foglalkoztatottsági mutatók terén az EU-ban, az 53-55 százalék között mozgó arány mintegy 10 százalékkal alacsonyabb az uniós átlagnál. Abban mindenki egyetért, hogy ennek javítása kulcsfontosságú a fenntartható fejlődés biztosítása és a költségvetés, a nagy elosztórendszerek stabilitása szempontjából. Ezért is hangzott csábítóan az, hogy egy évtized alatt teremtsünk egymillió új munkahelyet és érjük utol a nyugat-európai országok átlagát. A baj csak az, hogy ebben az ügyben nem elég nagyot álmodni és nagyon akarni, a gazdasági realitások kemény határt szabnak az álmodozásnak, még ha arról a forradalmi kormány nem is akar tudomást venni.

A munkahelyeket ugyanis nem a gólya hozza, még csak nem is a jó tündér, hanem az újabban sokat kárhoztatott piac, az annak bővülésére alapozott gazdasági fejlődés és a mindezt ösztönző, koncepciózus intézkedések. Egyszerű belátni: ahhoz, hogy egy cég több embert foglalkoztasson, olyan terméket, szolgáltatást kell kínálnia, amelyet egyre szélesebb körben tud eladni, azaz az alapfeltétel a szükséges piaci kereslet, legyen az hazánkon belül vagy kívül, legyen az közvetlen fogyasztás vagy bármilyen beruházás. Leegyszerűsítve tehát egyrészt az egyéni és közösségi fogyasztás jelentős növekedése, másrészt pedig a beruházási tevékenység felpörgése szükséges ahhoz, hogy számottevően több munkahely teremtődjön, mindez ráadásul stabilan, sok éven keresztül. Az egymilliós szám a jelenlegi 3,8 millió foglalkoztatotthoz képest egynegyedes növekedést jelent, azaz azonos hatékonyságot feltételezve a keresletnek is hasonló mértékben kellene bővülnie. Ez szakértők szerint legfeljebb akkor lenne lehetséges, ha a magyar gazdaság a következő 10 évben átlagosan évi 6-7 százalékkal tudna növekedni, mindvégig stabil külső környezetben, ami megvalósíthatatlan elvárás.

Honnan reméli mégis a Fidesz-kormány a rengeteg új munkahelyet? A legkonkrétabb elképzeléseket mindeddig a választási programjában találjuk, ahol három fő területet sorol fel a foglalkoztatottság növelésére. Az első a mezőgazdaság: főként a családi vállalkozásokat akarják ösztönözni, különböző előnyöket és többletforrásokat biztosítva nekik. Ez a koncepció figyelmen kívül hagyja, hogy az európai trendek gyökeresen ellenkező irányba haladnak: az agráriumból élők száma nemhogy növekedne, hanem csökken. A leghatékonyabban a fejlett technológiára építő, a mi átlagunknál sokkal nagyobb méretű gazdaságok működnek, ha tehát javítani akarunk az egyébként jó természeti adottságokkal rendelkező mezőgazdaságunk versenyképességén, ami nélkül egyébként tovább szűkül a piacunk, ebbe az irányba kell haladnunk. Ez viszont kizárja, hogy a magyar agrárium jelentősen több munkaerőt foglalkoztasson: hiába dolgoznának sokan kis családi gazdaságokban, ha sokkal drágábban termelnének, mint a konkurencia és nem lenne vevő a termékeikre. Arról az apróságról ne is beszéljünk, hogy 2014-től kezdve az EU csökkenteni fogja az agrártámogatásokat, amelyek jelenleg a legnagyobb tételt jelentik az uniós büdzsében.

Nem jobb sajnos a helyzet a második célterületként megjelölt építőiparban sem. Ez az ágazat hosszú évek óta súlyos válsággal küzd, és egyelőre nem látszik a kibontakozás, sőt egymást követik az újabb csődök és elbocsátások. Ráadásul a jövő évi tervek sem kecsegtetnek semmi jóval, tovább csökkennek az állami infrastrukturális és más fejlesztések, a lakáspiac is szenved, semmi esély sincs tehát arra, hogy belátható időn belül az építőipar nagy számú munkaerőt szívjon fel. Ha két-három év múlva meg is ugranának majd a megrendelések, az is szakmai becslések szerint legfeljebb néhány tízezer új munkahelyet jelentene és nem százezres nagyságrendűt, ahogy azt a kormány szeretné.