Már a munkahelyeket is veszélyeztetik a hamisítványok

Magyarországon 189 millió eurónyi bevételkiesést okozott a vállalkozásoknak a hamisítványok forgalmazása, és emiatt 4466 ember munkája szűnt meg – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal (SZTNH) hétfőn az MTI-vel az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) 2018-2021 időszakot vizsgáló tanulmánya alapján.

2024. január 29., 13:12

Szerző:

Az EUIPO megfigyelőközpontjának legfrissebb tanulmánya három ágazatban – a ruházati termékek, kozmetikumok és a játékok területén – értékeli a hamisítás gazdasági hatását az értékesítés és a foglalkoztatás terén. A tájékoztatás szerint a becslések alapján a ruhaipar 2018-2021 között éves átlagban közel 12 milliárd euró bevételtől esett el a hamisítás következtében, ami az EU-ban értékesített ruházati termékek értékének 5,2 százalékát teszi ki, Magyarországon ebben az ágazatban a bevételek 6,2 százalékától, 126 millió eurótól estek el a vállalkozások. A ruhaipar a hamisítványok miatt kieső eladások következtében ebben az időszakban évente 160 ezerrel kevesebb embert tudott foglalkoztatni, Magyarországon 3247-en veszítették el az állásukat. Ezen a területen hamisítással leginkább érintett piacok a tanulmány szerint Németország és Olaszország volt – írják a közleményben.

A kozmetikai eladásoknál a hamisítás miatt kieső becsült érték 3 milliárd euró, amely az összes eladás 4,8 százaléka, Magyarországon 7,6 százalékos arányt, 51 millió eurós bevételkiesést figyeltek meg. A francia kozmetikai ipar a leginkább érintett, 800 millió euró éves forgalomkieséssel. Az EU-ban a becslések szerint megközelítően 32 ezer, ebből 870 Magyarországon dolgozó ember veszítette el munkahelyét a kozmetikai ipart érintő hamisítás miatt.

Jellemző a hamisítás mértékére, hogy egy razzia alkalmával csaknem ezer lábbelit foglaltak le a NAV munkatársai egy nyíregyházi piacon.

Már a munkahelyeket is veszélyeztetik a hamisítványok

A SZTNH közleményében kitért arra, a játékágazat a legkisebb a tanulmányban elemzett három ágazat közül, de itt a legmagasabb a hamisítás miatt kieső eladások aránya, 8,7 százalék, amely 1 milliárd eurónyi elmaradt forgalomnak, és 3600 fővel kevesebb alkalmazottnak felel meg ebben az ágazatban. Ezen belül Magyarországon 12 millió eurós bevételkiesés mellett 349 főnek szűnt meg az állása.

A játékipari hamisítás leginkább a német piacot érinti, itt a veszteség az EU játékágazatban elszenvedett összes forgalomkiesésének harmadát teszi ki – mutattak rá a közleményben.

A jelentésben szerepel, hogy a pénzbeli veszteségeken, a munkaerőpiacra gyakorolt hatásokon túlmenően a hamisítás különösen a kozmetikai és a játékiparban jelentős egészségügyi és biztonsági kockázatot jelenthet a fogyasztók számára. Az EUIPO és az Europol 2022-es, a szellemi tulajdonnal kapcsolatos bűncselekmények általi fenyegetettségről szóló értékelése szerint az ilyen potenciálisan káros termékek teszik ki az EU külső határain lefoglalt hamisított termékek 15 százalékát – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a közleményben hangsúlyozta, az EUIPO felmérése jól mutatja, milyen gazdasági problémákat okoz a hamis termékek terjedése. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, valamint az Országos Rendőrfőkapitánysággal közösen azon dolgozik, hogy Magyarországon minél kevesebb hamisítvány legyen elérhető – tette hozzá.

(Kiemelt képek: az alkalmazottak ruhákat varrnak a Hualida ruhagyárban, a kínai Changzhou városában 2023. november 14-én.
Fotó: Raul Ariano / Jiangsu / AFP)