Szociális sokk: nincs több moratórium

A devizahitelesek ügyében olyan megoldást kell találni, amely védi a szociálisan rászorulókat, de nem veszélyezteti több százezer másik ügyfél hitelezését. A jegybank szerint ugyanis a kilakoltatási moratórium elhúzódása most már kockázatot jelent a pénzügyi stabilitásra.

2011. április 20., 19:24

A hitelesek ügyében olyan megoldást kell találni, amely védi a rászorulókat, de nem veszélyezteti a többi ember hitelfelvételi lehetőségét. A negyedévente megjelenő, főleg a bankrendszerről, a vállalatok és a háztartások pénzügyi helyzetéről adott látlelet szerint a kilakoltatási moratóriumot minél hamarabb fel kell oldani, mert ma már több kárt okoz, mint hasznot, mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója a

Kossuth Rádióban.

Több mint százezer ügyfélről a problémáját kell megoldani, de közben több millió ügyfélre ez olyan terheket ró, ami már vállalhatatlan. A moratórium kezdetén még lehetett szociális védőhálóról beszélni, de idővel a problémák felhalmozódása miatt ez a fajta előny elhalványul a hátrányok mellett – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója.

A rádiónak a hétvégén Varga Mihály, a miniszterelnökséget vezető államtitkár elmondta, nem lesz több moratórium meghosszabbítás. Hozzátette: reményei szerint július elsejére születik kormánydöntés arról, hogy a bank, az ügyfél és az állam hogyan tudja a devizahitelesek megsegítésének a terhét megosztani egymás között.

A jegybank a jelentésében azt is megállapítja, hogy még mindig nagyon kevés hitel kerül ki a vállalatokhoz, nincs fordulat a korábbi gyenge kínálatban, vagyis nem kerül elég hitelpénz a gazdaságba, ami késlelteti a várva-várt gazdasági fellendülést. Emiatt is szükséges – állapítja meg a jelentés –, hogy a bankok minél előbb megkezdhessék a nem teljesítő rossz hitelektől megtisztítani a kihelyezéseiket.