Sürgős gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség
Az LMP szerint a kormány eddigi kalandorpolitikája a gazdaságban teljes csődöt mondott. A párt meggyőződése, hogy fel kell adni a bajok jelentős részéért felelős egykulcsos adót, és a felső középosztály feltőkésítése helyett a társadalmi szétszakadás megakadályozására kell koncentrálni.
Szél Bernadett és Scheiring Gábor országgyűlési képviselők közleményükben a KSH jelentését idézik, amely szerint márciusban a nettó bérek megegyeztek az egy évvel korábbival, ami az infláció miatt 5,2%-os reálbércsökkenést jelent, ráadásul a közmunkán kívül az állások száma is csökkent.
A közszférában mind a bruttó, mind a nettó bérek csökkentek: mindezért azonban nemcsak a rekordszintű, 93 ezres közfoglalkoztatotti létszám okolható - az oktatásban és az egészségügyben is csökkentek a bérek. Szegényedik a társadalom, különösen a szerényebb jövedelmű része, amelyik az egykulcsos adó bevezetésének is vesztese volt – olvasható az LMP közleményében.
A reálbér-visszaesés csökkenő foglalkoztatással párosul: az éhbért sem fizető közmunkán kívül a munkahelyek száma a versenyszférában is kevesebb lett – figyelmeztet az LMP. Felhívták a figyelmet egy tavaly november óta érvényesülő trendre is, amely szerint egyre kevesebb nem támogatott piaci álláshely vár az álláskeresőkre, miközben hónapról-hónapra háromszor több a létrejövő támogatott munkahelyek száma. Nő az infláció, recesszióban a gazdaság, újabb és újabb adók terhelik a csökkenő jövedelmet.
Mint írják, mindez nem az európai folyamatok következménye. Németországban, legnagyobb exportpiacunkon megindult a növekedés, tehát éppen az ellenkező irányba tartanak, mint mi.
Szél Bernadett és Scheiring Gábor közleményükben leszögezik, hogy a reálbérek visszaesése, a stagnálás, a jövedelmi különbségek és a nyomor növekedése egyedül az Orbán-kormány gazdaságpolitikai ámokfutásának köszönhető, ami egy szűk kedvezményezett réteg érdekében tönkre tette a kiszámíthatóságot, lerombolta a bizalmat, és szándékosan a jómódúaknak adta a keveset keresők jövedelmének egy részét.
Az LMP azt javasolja, hogy a jövedelmi különbségek növelése helyett azok csökkentésére kell koncentrálni. Meg kell szüntetni az igazságtalan egykulcsos adót, és emellett egy nagyszabású épületfelújítási programmal, zöld munkahelyek teremtésével kell lehetőséget adni tömegek számára. És el kell zárni a közpénz átáramlását a kormány közeli nagytőkésekhez, mert a kialakult korrupt rendszer nem csak pénzügyileg káros, hanem morálisan is rendkívül romboló – zárul az LMP közleménye.