Stabilitás: segítünk kiszámolni a nyugdíjat

Több mint hatezren nyilatkoztak tegnap délutánig, hogy maradnak kötelező magánnyugdíj-pénztáruknál. Az állam és a magánpénztárak is a napokban postázzák leveleiket, tájékoztatójukat, és jövő héten indulhat be az a kalkulátor is, ami talán segíthet a bizonytalanoknak.

2011. január 6., 11:08

A

Klubrádió Reggeli Gyors című műsorábanhallhatták a magánnyugdíj pénztárakat tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség főtitkárát. Juhász Istvánné elmondta, nekik nincs közvetlen információjuk és adataik. Hivatalosan csak márciusban közölnek majd velük számadatokat.

Egyébként ez nagyon fontos lenne, hisz pénztáranként legalább 2000 tagra van szükség ahhoz, hogy a tovább működjenek.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság csak annyit közölt rádiónkkal, hogy eddig hány magánnyugdíj pénztári tag nyilatkozott arról, hogy a magánkasszánál kíván maradni.

Azoknak, akik bizonytalanok, a jövő héten beüzemelésre kerülő kalkulátorok is segíthetnek – amelyeket várhatóan a magánpénztárak és a Stabilitás Pénztárszövetség honlapján is megtalálhatnak majd az érdeklődők.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.