Selmeczi és a reálhozam
Selmeczi Gabriella ismét kioktatta a magánnyugdíjpénztárakat, amikor közölte, hogy 569 818 tagnak nem fizetnek reálhozamot, tehát az ő pénzüket eltőzsdézték. Igaz, több mint 2,5 millió tagnak viszi a postás a reálhozamot, de Selmeczi szerint az is nagyon kevés, átlagosan mindössze 76 030 forint. DALIA LÁSZLÓ összefoglalója.
– Természetesen nem sok, de talált pénz – így fogalmazott a szerző egyik ismerőse, aki majdnem 150 ezret kap kézhez.
Jobban örült volna, ha többet kap, de miután újságolvasó ember, tudja, hogy a válság miatt rendesen megcsappantak a hozamok. Viszont az a szomszédja, aki 2009-ben kilépett, és a másik szomszédja, aki viszont sosem volt pénztártag, egyetlen fillért sem kapott.
– Ez az egész egy rossz színjáték – mondja Simonovits András független szakértő. – A pénztárak természetesen nem tőzsdézték el a polgárok pénzét, viszont az kétségtelen, hogy 2008-ban nagy veszteségeket szenvedtek el, amit 2009-ben nagyjából visszaszereztek. Ha a tagok befizetéseit eljátszották volna, s nem a kis pluszpénz egy részét vesztik el, még igaza is lett volna Selmeczinek, így viszont erős túlzás, amit mond.
A szakértő rámutat: a válság más országokban is megtépázta a pénztárakat, de Magyarországon kívül sehol sem zárták be őket, legfeljebb csökkentették a befizetéseket, Lengyelországban például 7 százalékról levitték 2 százalékra. Visszafelé nem léptek.
– Külön szégyenletes, hogy annak, aki maradt a pénztáraknál, elvész a jövőbeli munkáltatói befizetése, vagyis százezer embert kifosztottak. Ez példátlan!
– A hozam nem egyenlő a reálhozammal – oszlatja el a homályt az egyik magánkassza vezetője, aki csak név nélkül hajlandó nyilatkozni. – Lehetne persze több, de igazán reálisan akkor számolhatnánk el, ha nem jött volna közbe a válság, az ugyanis felér egy vis majorral, amit hosszú évek alatt lehet ledolgozni.
A nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízottal nehéz vitatkozni, hiszen a számokat is úgy forgatja, hogy egyetlen érv se szóljon a magánnyugdíjpénztárak mellett. Amikor a legutóbbi sajtótájékoztatón ismertette az adatokat, valaki bátortalanul megjegyezte, hogy a többség mégis jól járt, vagyis négyszer annyian kapnak reálhozamot, mint ahányan nem, Selmeczi közölte, hogy rossz a kérdés, rossz a megközelítés. „Azt, akinek a befizetése eltűnik, és most nem részesül reálhozamban, nem vigasztalja, hogy a szomszédja kapott reálhozamot.”
– Ez így persze igaz, de nem most volt még itt az elszámolás ideje, a pénztárak eredetileg hosszú távra számoltak – kesereg a nyugdíjpénztári vezető.
Vegyük sorba, kik lehetnek a tagjai a 600 ezres klubnak, akiknek nem visz pénzt a postás. Akár az 50 ezret is meghaladhatja azoknak a száma, akik beléptek, de még nem volt semmilyen befizetésük: mondjuk, nem helyezkedtek el, vagy még egyetemisták. Így reálhozamuk sem lehet, akárcsak azoknak – és ők alkotják a klubtagság zömét –, akik pénztárat vagy portfóliót váltottak a 2008-2009-es pénzügyi válság idején. A kockázatosabb portfóliók helyett, amelyekben egyébként a részvények voltak többségben, a konzervatívabb, tehát inkább kötvényalapú portfóliókat választották 2009-ben: az előbbiek értéke egy évvel korábban akár 20-30 százalékot is csökkent, utóbbiaknál „csak” 10-15 százalékos volt a veszteség 2008-ban. Akkor még aligha sejthették, hogy 2009-ben fordul a kocka, és a részvényalapú portfóliók magasabb hozamot érnek el, mint a konzervatívabbak. Természetesen hosszú távon – márpedig a magánnyugdíjpénztárak ezzel számoltak – az átlépők is kasszírozhattak volna reálhozamot.
Miközben több mint 3 millióan várták a postást a reálhozammal, a független szakértő amondó, hogy értelmetlen, súlyos hiba volt megígérni és aztán kiosztani a reálhozamot, ez sehol a világon nem történt így.
– Az állam egyébként is gyakran rossz gazda – mondja Simonovits András. – Nem elég, hogy kidobott 220 milliárd forintot az ablakon, a GDP 10 százalékát kitevő nyugdíjvagyonnak csak a felét fordította államadósság-csökkentésre. Elmulattak 1500 milliárd forintot! De rosszul gazdálkodott az előző kormánykoalíció is, amikor bevezette a 13. havi nyugdíjat.
Selmeczi azokat is megpróbálta rosszkedvre hangolni, akik kapnak reálhozamot, hiszen vádjai között az is szerepelt, hogy tíz év alatt egy szimpla bankbetét többet hozott volna. Ez már persze olyan okoskodás, hogy a szakembereket is mosolyra készteti.
– Ha valaki olyan bölcs, hogy 2000-ben részvényeket vásárol, majd 2007-ben eladja őket, s betétben tartja 2009-ig, majd újra részvényeket vásárol, nos, az csodálatos hozamot ért el – nyugtázza a nyugdíjpénztári vezető.
Óhatatlan persze, hogy beszéljünk a pénztárak költségeiről: az OECD minap megjelent elemzése szerint a fajlagos működési költségek Magyarországon is magasak voltak.
A magyar pénztárak egyszázalékos eszközarányos költségénél csak a cseheké (1,4 százalék) és a spanyoloké (1,3 százalék) volt magasabb, de például ugyanez a dánoknál és portugáloknál csak 0,1 százalékos volt.
A szakemberek két megjegyzést fűznek a számokhoz. Egy rendszer elindításának megvan a maga ára, az első időszakban a kis vagyonra vetítve magasak a fajlagos költségek. A magyar magánnyugdíjpénztárakban a 2010 végére felhalmozott egy tagra jutó vagyon pedig még mindig jócskán elmarad a nagy nyugati alapoknál kezelttől. Másodsorban a pénztárakra vonatkozó jogszabályi háttér folyamatos változása is jókorát dobott a költségeken: 2007-ben és a 2009-ben rövid időn belül kétszer kellett szinte a teljes informatikai rendszert újraíratni. Előbb arra kellett felkészíteni, hogy minden befizetés és bevallás már az adóhivatalon keresztül érkezik, két évvel később pedig a választható portfóliós rendszer alkalmazása vált kötelezővé.
Simonovits András azt mondja: a pénztárak igenis működhettek volna jobban és olcsóbban is, s akkor nem néhány ezren mentek volna ki tüntetni a Hősök terére a bezárásuk ellen, hanem százezrek. A drágaságuk a független szakértő szerint tervezési hiba.
– Nem korlátozták a pénztárak alakítását, mindenkinek saját pénztára lett, pedig egy állami ernyőszervezet jóval olcsóbb lett volna. Svédországban például nincs pénztár, az állam felosztja a járulékot hatszáz magánbefektetési alap között.
A mai nyugdíjvagyon értéke 700 milliárd forinttal lenne nagyobb, ha tizenhárom évvel ezelőtt nem vezették volna be a kötelező nyugdíjpénztári rendszert. Így írt egy kormányzati jelentés alapján a hétfői Magyar Nemzet. A megállapítás alapja, hogy állítólag ennyivel lehetett volna nagyobb a bevétel, ha a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket állampapírba fektetik, és egy fillért sem visznek belőle a tőzsdére. A gondolatmenet egy ponton azonban kátyúba fut: az állami rendszer nem vásárol sem kötvényt, sem részvényt, a bevételeket a költségvetésbe zúdítja, és erre-arra elkölti. Mint manapság.
A Stabilitás Pénztárszövetség közölte, hogy az előzetesen vártnál több, 2 450 960 ember jut reálhozamhoz 2011. augusztus 31-éig, s ez csaknem 7 százalékkal magasabb a pénztárak által korábban becsült adatnál.
A magánnyugdíjpénztárak mindenkor a törvényi előírásoknak megfelelően, szigorú állami felügyelet mellett fektették be tagjaik nyugdíjcélú megtakarításait.
A pénztárszövetség előzetes becslése korábban azzal számolt, hogy a 3,1 millió tag 25 százaléka, 750 ezer ember nem számíthat reálhozamra. A végleges kormányzati adatok szerint ez a szám 569 818 fő.
