Rosszkedvű szavazás

2009. június 16., 22:56

Régebben talán futottam volna egy-két tiszteletkört, mondván, hogy „válság”, s „a megszorításokra szükség van”, „hát persze, hogy fáj, de valahonnan el kellett venni” stb.

Mára, ha okosabb nem is, mindenesetre tapasztaltabb lettem. Olvasom, hogy „azért kellett megszüntetni a 13. havi nyugdíjat, mert jelenleg nem tudjuk miből fizetni” (168 Óra, 2009, 17. szám). Egyidejűleg megtudtuk, hogy az akció 2009-ben 100 milliárd forint megtakarítást jelent. Ez a költségvetés kiadásainak nagyjából egy százaléka körül lehet, vagyis őszintébb lett volna azt megmondani: nem akarjuk kifizetni. Végre el akarjuk takarítani a 13. havi nyugdíjat, mert ettől lesz megmentve a haza.

Nézzük a következő, a 2010-es évet. A nyugdíjasoktól elvett pénzt részben vagy egészben odaadják a havi 300-400 ezer forintokat keresőknek. Egy ha nem is gazdag, de mindenesetre tehetős társadalmi rétegnek. (Ki a gazdag? Nézőpont kérdése. Egy havi 60-80 ezer forintból élőnek mindenki „gazdag”.) Ha a jövő évi költségvetésben van pénz arra, hogy a személyi jövedelemadó sávhatárát kettőről ötmillió forintra emeljék, és ezzel az említett rétegnek a pénzügyminiszter nyilatkozata szerint évi négy-ötszázezer forint többletjövedelmet juttassanak, akkor nyilvánvaló, hogy nem a válság elhárításáról van szó. Válságkezelés ürügyén a jövedelmek átcsoportosítása folyik: a nehezen élő kisnyugdíjasok évi ötven-hatvanezer forintját egy tehetős rétegnek adják. Nem sajnálom tőlük, de legalább ne mondják, mert nem igaz, hogy erre azért van szükség, mert a 13. havi nyugdíjat „nem tudjuk kifizetni”.

Sajnálatos, hogy a szocialista frakció mindezt nem volt képes átlátni, és megszavazta.

Emlékeztetőül: Gyurcsány Ferenc programja nyolcvanezer forintig meghagyta a 13. havi nyugdíjat. Hogy mi van az Orbán–Kövér–Matolcsy–Varga-puttonyban, nem tudjuk, ám sok jóra ne számítson senki. Emlékezzünk: 1998-ban, amikor hatalomra kerültek, azonnal elvették a nyugdíjemelés egy részét.

Véletlenül olvastam: „Tanúként megidézve Hitler azt üvöltözte a Legfelsőbb Bíróság előtt, hogy eljön majd az idő, amikor szigorúan törvényes úton az ő kezébe kerül a hatalom, és akkor hullani fognak a fejek.” A Führer törvényes úton hatalomra került, és tartotta a szavát: sok-sok millió „fej” hullott le a következő években. Érdemes figyelni, hogy a hatalom várományosai miket beszélnek.

Csernok Attila
E-mail

2025. május 28., 13:31

A magyarok idén nyáron is jelentős összegeket szánnak külföldi nyaralásra, miközben igyekeznek tudatosan kezelni kiadásaikat. A digitális eszközök és pénzügyi tervezés egyre fontosabb szerepet játszanak az utazási döntésekben.