Rossz hír a nyugdíjasoknak
A portál számításai szerint egy átlagos nyugdíjas 2014-ben még az átlagkereset 71,4 százalékát kapta, az idén (a nyugdíjemelést követően) ez az úgynevezett helyettesítési ráta már csak 66 százalék. Hozzáteszik: nem a nyugdíjak csökkentek, hanem az átlagbér emelkedett meg jelentősen.
Az ONYF által publikált adatok szerint minden tizedik nyugdíjas kap az idén kézhez többet a nettó átlagbérnél, miközben egy évvel ezelőtt ez az arány még megközelítette a 13 százalékot. Az ötvenezer forintnál kevesebb ellátásban (ebbe az időseknek minden címen érkező pénzt beleszámít) részesülők aránya ugyanakkor 6 százalékról 2,7 százalékra csökkent.
Eközben jelentősen kinyílt a legalacsonyabb és legmagasabb nyugdíjak közötti olló:
- hatan átlagosan 1,8 millió forintos,
- 351-en ötszázezer forint feletti,
- 18 ezren háromszázezer forint feletti nyugdíjat kapnak.
Az adatokból az is kiderül, hogy a legjobban azok jártak, akik még a gazdasági világválság előtt vonultak nyugdíjba. A 2007-ben nyugállományba vonult 106 000 fő az idén átlagosan több mint 145 000 forintot kap havonta.