Rémisztő adatok érkeztek a munkanélküliségről

Elsősorban szezonális hatásokkal indokolható a foglalkoztatottak és a munkanélküliek létszámának egyidejű növekedése február-áprilisban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

2009. május 28., 12:52

Váradi Lenventéné, a KSH munkatársa az MTI-nek elmondta: azok, akik korábban nem kerestek aktívan munkát, most, a jó idő miatt megjelentek a munkaerőpiacon abban a reményben, hogy találnak is - például a mezőgazdaságban vagy az építőiparban. Ezzel párhuzamosan, a szezonális hatások miatt a foglalkoztatottak száma is emelkedik az első negyedévhez képest.

A foglalkoztatottak átlagos létszáma 3,767 millió volt február-áprilisban, a munkanélkülieké 412 ezer, a munkanélküliségi ráta pedig 9,9 százalék, szemben az első három havi 9,7 százalékkal

Január-márciusban a foglalkoztatottak száma 3,764 millió, a munkanélkülieké 403 ezer volt. A február-áprilisi munkanélküliségi ráta utoljára 1996 második és harmadik negyedévében volt ilyen magas.

A KSH közleménye szerint a munkanélküliek 412 ezer fős létszáma az egy évvel korábbihoz képest 88 ezer fővel emelkedett. A munkanélküliségi ráta egy év alatt 2,2 százalékponttal nőtt.

Az idén február-áprilisban a 15-64 éves népesség 61,2 százaléka, ezen belül a 15-61 évesek 63,7 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon - írta az MTI.

Február-áprilisban a 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3,736 millió volt, 84,5 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az erre a korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 55,1 százalék, az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,1 százalékponttal csökkent.

A közlemény szerint az Eurostat által publikált, a regisztrációs munkanélküliségi adatok dinamikája alapján továbbvezetett harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő márciusban az EU-15-ben 8,5 százalék, az EU-27-ben 8,3 százalék, míg Magyarországon 9,2 százalék volt.

A munkanélküliek 18,2 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, ez az arány a megelőző év azonos időszaki értékénél 0,8 százalékponttal magasabb, ugyanakkor 25,1 százalékos munkanélküliségi rátájuk 6,1 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit.

A munkanélküli státusba történő folyamatos beáramlás miatt csökkent a munkanélküliség átlagos időtartama, ami jelenleg 16,5 hónap. Hasonló okból mérséklődött 4,8 százalékponttal a tartósan, legalább egy éve munkanélküliek aránya, ami 42,5 százalék. (GRAFIKA)