Raskó: az ársapkás burgonya minősége olyan, amit sertéseknek szoktunk adni

Raskó György agrárvállalkozó, közgazdász szerint a kormány nem számolt azzal, hogy az árstopokkal közvetve a nagy élelmiszerláncoknak segít, de addig biztos fenntartják őket, amíg komoly hiány nem lép fel egy termékből – ahogy tették ezt az üzemanyaggal is. Valamint részletezte, hogy az árstopos termékek egy része nagyon alacsony minőségű.

2023. január 11., 13:57

Szerző:

A jelenlegi gazdasági helyzetben az árstopok fenntartása csak a független kiskereskedelmet hozza nehéz helyzetbe, míg a nagyobb láncokat kevésbé érinti, esetleg pont, hogy jól is járnak velük – erről beszélt Raskó György közgadász és agrárvállalkozó a Jazzy Business Class műsorában.

 

A közgazdász véleménye szerint a kormány azért hosszabbítja folyamatosan az ársapkák időpontját, mert a lakosság számára összevetve előnyös. Mindaddig, amíg nem alakul ki hiány egy adott termékből – tete hozzá. Példaként az üzemanyagot idézte fel, hogy az abból kialakult gyors és látványos hiány már a kormánynak is kellemetlen volt, ezért lépett az árstop kivezetésével.

Ársapka a minőség kárára

Az interjú során szóba kerültek az ársapkás termékek minősége is. Raskó szerint azon termékeknél, ahol beszélhetünk különböző minőségről, például a burgonyáról vagy sertéshúsról, ott az árstopos termékek sokkal alacsonyabb minőséget kezdtek el képviselni. Az árelőnye a minőség kárára ment – hangsúlyozta. Részletezte, hogy az importált burgonyák 10-15 százalékát általában kidobják, de az árstop miatt már ezt nem teszik mindenhol, így az igazán alacsony minőségű krumplik is eladásra kerülnek.

„Gyakorlatilag az ársapkás burgonya minősége az olyan, amit mi maximum a sertéseknek háztájiba szoktuk adni, megfőzve. Körülbelül ez a minőség, amit ma ársapkás krumpliként kínálnak a boltok”

– mondta az agrárvállalkozó.

A multik és kisboltok piaci helyzetével kapcsolaban elmondta, hogy olyan drámai a zsugorodás a magyar tulajdonú kiskereskedelmi egységek piaci részesedésében, amilyen a rendszerváltozás óta nem fordult elő. A multik tulajdonában levő diszkont láncok 32-ről 38 százalékra emelkedtek 2022-ben. Raskó felidzéte, hogy tavaly 4000 magyar tulajdonú kisboltnak kellett végleg, vagy átmenetileg bezárnia – főleg az ársapka miatt. Ez a trend pedig idén is folytatódik, ha nem vezetik ki az árstopokat. Raskó véleménye szerint a kormány az árstopok bevezetésénél nem számolt azzal, hogy mennyire nehéz helyzetbe fognak kerülnek a kisboltok.

(fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)