Példát statuál velünk az IMF és az EU

A manapság minden rossz hírre nagyon érzékenyen reagáló piacok a szakértők várakozásainak megfelelően kisebb pánikkal fogadták a magyar kormány és az IMF-EU küldöttség közötti kudarc hírét: a forint az euróval szemben a 292-es szintig ugrott, a BUX hétfőn ezer pontos zuhanással kezdett, a magyar kockázati hitelfelár 50 bázisponttal emelkedve éves csúcsra szökött. A kedélyek aztán valamelyest lecsillapodtak, szerdára a forint 286-ig erősödött - szemben az egy héttel korábbi 280 alatti szinttel -, a BUX kicsit javított, a kockázati felár is némileg csökkent, bár magasabban maradt, mint néhány nappal korábban. Nagyjából az történt, mint a Kósa-Szijjártó-féle nyilatkozatok után: a hirtelen és nagyarányú pozícióromlást követően némi korrekció következett be, de a korábbinál jóval kedvezőtlenebb szinteken sikerült stabilizálódni. Vegyük példának csak a forintárfolyamot: Kósáék fellépése előtt az euró 270 körül mozgott, utána felugrott majdnem 290-ig, aztán 278-280 között stabilizálódott, most ez várhatóan jóval 280 felett fog bekövetkezni, persze kérdés, hogy meddig.

A piacok nyugtatását célozta Orbán Viktor kijelentése a visegrádi négyek találkozóján arról, hogy mindenképpen tartani fogjuk a 3,8 százalékos hiányszintet, ami szerinte az IMF egyedüli elvárása. Ez utóbbi állítás egész egyszerűen nem igaz: a Valutaalap következetesen és minden esetben képviselt álláspontja szerint a költségvetési hiány féken tartása sohasem cél, hanem eszköz a gazdasági stabilitás biztosításához. Éppen ezért az IMF minden hitelnyújtása esetén nem csak egyszeri hiánycsökkentő lépéseket szorgalmaz, hanem olyan hosszú távra szóló intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik az újabb pénzügyi válsághelyzetek elkerülését. Emiatt jönnek ide is negyedévente és kísérik figyelemmel a hatásokat, továbbá véleményezik a terveket és szorgalmazzák az átfogó reformokat. Lehet azon vitatkozni velük, kellően figyelembe veszik-e az adott ország viszonyait, a társadalmi-politikai körülményeket és tűrőképességet, de kizárni őket a beleszólásból azzal, hogy törődjenek csak a hiány mértékével oszt jó napot!, nem lehet.

Már csak azért sem, mert velük együtt tárgyal velünk másik nagy hitelezőnk, az EU küldöttsége. Ez utóbbiról még kevésbe lehet elmondani, hogy csak a hiánycéllal törődik, mert az uniós elvárások, miután tagjai vagyunk, minden értelemben sokkal összetettebbek és a gazdasági racionalitáson túl a közös szabályrendszerből erednek, amire végképp nem lehet fittyet hányni. Elképzelhető persze egy olyan kamikaze politika, hogy figyelmen kívül hagyjuk a meghatározó nemzetközi pénzügyi szervezet igényeit és saját uniónk kötöttségeit egyaránt, de akkor kizárjuk magunkat a fejlett és civilizált országok klubjából annak minden következményével együtt; nem hiszem, hogy a Fidesz-kormány ezt akarná.

Törvényszerű tehát, hogy az elvárásokhoz alkalmazkodnunk kell, bármennyire is hősködünk, az időhúzás csak nekünk árt. Már csak azért is, mert a jóindulatot az eddigi magatartással már sikerült eljátszani, brüsszeli bizalmas források szerint kizárt, hogy a felbőszített IMF és az EU engedne álláspontjából. Ennél is nagyobb baj, hogy a bizonytalanságot és az új magyar kormánnyal szemben kialakult bizalmatlanságot a pénzpiac és a befektetők már beárazták, amit jól mutat például, hogy a keddi aukción a magyar állampapírok után alig volt kereslet, míg a sokkal nehezebb helyzetben lévő görög és portugál papírok simán elfogytak, azaz a kockázati sikerlistán a vevők már eléjük soroltak. Ez a megítélés nem fog egyhamar megváltozni, ahhoz bizalomépítő lépések sorozatára lesz szükség, elsősorban az IMF-fel és az EU-val való mihamarabbi megegyezésre.

A külső megítélésünket érzékletesen mutatják a nemzetközi sajtó kommentárjai. Ezt a kormányfő sommásan úgy minősítette, hogy "fűt-fát, tücsköt-bogarat összehordtak", ami minimum szerencsétlen kijelentés: ha ezzel jelentékteleníteni akarta a keményen negatív visszhangot, az kommunikációs hiba, az igazi baj viszont az, ha ezt komolyan is gondolja. Ebben az esetben ugyanis olyan mértékű értékítéleti és szereptévesztési problémái vannak, amelyek az egész ország számára nagy kockázatot jelentenek. A világ legjelentősebb orgánumai, a The Washington Post, a Wall Street Journal, a Financial Times, a Le Monde, a Die Zeit és a többiek ugyanis nem összevissza hülyeségeket írtak, ahogy ezt Orbán sugallja, hanem politikai beállítottságuktól teljesen függetlenül a mértékadó és a világgazdasági folyamatokat meghatározó amerikai, angol, német, francia stb. körök egybehangzó, lesújtó ítéletét fogalmazták meg a magyar kormány ténykedéseiről, "baklövéseiről" és "öngóljairól", ahogy ők fogalmaztak. Jobban tenné tehát a kormányfő, ha sommás minősítés helyett nagyon is megszívlelné a külföldi sajtó értékeléseit, mert azok egyértelműen mutatják az ő mozgásterének korlátait.

A külső véleményekre azért is érdemes odafigyelni, mert azok lényegében megegyeznek a hazai független gazdasági szakértők álláspontjával. Figyelemre méltók a párhuzamok az IMF-EU delegáció szombaton ismertetett problémalistája és a Költségvetési Tanács korábban közzétett elemzése között is. Mindkét szakértői gárda szóvá teszi az idei, de főleg a jövő évi költségvetési bizonytalanságokat, a bankadó jelenlegi formájának gondjait, a nagy állami vállalatok, köztük főleg a közlekedési szektor rendbe tételének a hiányát, az átfogó reformlépések elmaradását az egészségügyben és máshol, a 29 pont nagy részének ad hoc jellegét stb. Ezek jelentik a legnagyobb problémákat, megoldásuk nélkül nem érhető el a fenntartható növekedés, ezeket nem lehet lesöpörni azzal, hogy a hiányzó pénzt majd beszedjük a bankoktól és - legújabb ötletként - az energia és telekommunikációs szektortól, mert ott úgyis túl nagy a nyereség. Minden jól menő ágazatot meg lehet persze sarcolni, de annak végső soron kettős hatása lesz: a gazdaságot leültetjük és az egészet így vagy úgy a sor végén álló lakosság fizeti majd meg.

Ha ez valóban így folytatódik és egy zártkörű Fidesz vezetői egyeztetésen elhangzott orbáni ígéret szerint a kormány nem hátrál meg, akkor tálcán kínáljuk fel magunkat ahhoz, hogy az IMF és az EU velünk statuálhasson példát a közös szigorítási irányvonalat követni nem akaró és válsághelyzeteket szító országok számára. Ennek lehetőségéről a tücsköt-bogarat összehordó nyugati sajtó nyíltan ír, amit lehet blöffnek minősíteni, de jobb, ha fenyegető tényként fogjuk fel. Engedni nem fognak, mert nem tehetik, és ezt demonstrálni fogják, minél később születik egyezség, annál határozottabban, és az bizony igencsak fájni fog nekünk.