Parancsra tettem...
Nem kétséges, hogy a katonaságnál, a rendőrségnél, a tűzoltóságnál a parancsszóval történő irányítás elkerülhetetlen. Ugyanakkor, ha van olyan terület, amelyiktől ez teljesen idegen, az az iskola. A nevelésnek, a pedagógus és a diák kapcsolatának lényege a bizalom. Bizalom nélkül miről tanulnak tanítványaink az erkölcstanórán?! A tanár csak úgy lehet sikeres, ha megmarad szuverén személyiségnek. A szolgalelkű tanári tevékenységet a fiatalság mindig is vissza fogja utasítani, az biztos kudarc. Természetesen szükség van, sőt igény is a kontrollra, no meg segítségre, jó tanácsra, de semmiképp nem parancsra.
Nem ártana, ha Kósa Lajos elgondolkodna ezen. Figyelmébe ajánlom Kodály Zoltán örök érvényű szavait: sokkal fontosabb, hogy Kisbürgözdön ki lép be a tanterembe a gyerekek közé, mint hogy ki az oktatási miniszter. A felülről diktált pedagógiai munka csak silány lehet. Arra figyelni kell, hogy milyen színvonalú munka folyik az iskolában, milyen a fegyelem, de a parancs fogalmának ehhez nem lehet köze. Alapvetően bíznunk kell a tanári bölcsességben. Csaknem négy évtizedes pedagóguspályám egyik legfontosabb tanulsága: a diák nemcsak gond, hanem csodálatos örömforrás is. Több kiváló tanárkollégám véleményét ismerve őszintén mondhatom, többet tanultunk tőlük, mint az egyetemen. Hogyha központosított, elértéktelenedett tanításunk színvonaltalanságát majd felnőttként számon kérik rajtunk, nehogy azt kelljen mondanunk: „Parancsra tettem.”
Ungár István
E-mail
