Orbán Keletre tekint és vabankot játszik

Nincs meggyőző gazdasági érv arra, miért akarja Orbán Viktor minél jobban, évtizedekre a Keletről jövő energiaimporthoz kötni hazánkat. Az orosz szállításoktól való függésünk tény, de korántsem olyan abszolút mértékű, ahogy azt a kormányfő beállítja, arról nem is beszélve, hogy az általa hangoztatott függetlenség elérése éppen az egyoldalú kiszolgáltatottság csökkentésével, nem pedig növelésével lehetséges. Miközben az egész unió az energetikai függőség enyhítésére és a források diverzifikálására törekszik, a Fidesz-kormány rohamtempóban és minden kétkedő véleményt figyelmen kívül hagyva kötelezi el magát egyre jobban egy irányba.

Alapjában véve erről szólt a török kormányfő mostani látogatása is. Miután a Déli Áramlat meghiúsult, Moszkva most a „török áramlattal” próbálja helyettesíteni azt azzal a céllal, hogy 2018-tól Ukrajnát kikapcsolhassa a tranzitból. A Gazprom elképzelése szerint az új gázvezeték 63 milliárd köbméter kapacitású lenne, ebből 47 milliárd jutna el a görög határig, akik ebből kapni akarnak, onnan építgethetnék tovább. A törököknek érdekük a vezeték, mert ezzel komoly tranzitországgá válhatnak és jobban kapcsolódnának az unióhoz. Ennek ellenére még kivárnak a szerződés megkötésével, mert tartanak az orosz függéstől, és maguk is alternatív forrásokat keresnek. Ilyen lehet például egy Azerbajdzsánból jövő útvonal azeri gázzal, amely a hazai igényeik több mint felét kielégíthetné.

Vita van a gázárról és a tranzitdíjról, valamint a tulajdonlás és a költségek arányairól Moszkva és Ankara között. Mindezek fényében felettébb ambiciózusnak látszik az a cél, hogy kevesebb mint három év múlva már jöjjön is a gáz a vezetéken. Ha netán meg is indulna a szállítás, nagy kérdés, hogyan jön a görög határtól hazánkig és tovább. Orbán elképzelése szerint Szerbián át jutna el hozzánk, ahhoz viszont még a görög és macedón szakaszt is ki kell építeni. A beruházáshoz tehát egyezkedni kell mindenekelőtt a tranzitországokkal, továbbá a várható többi végfelhasználóval, valamint Brüsszellel is. Ez utóbbi az egész projektet megtorpedózhatja, hasonló alapon, mint a Déli Áramlatot, azaz főként versenyjogi szempontok alapján.

A magyar kormányfő nem látja, hogy az ukrán válság olyan geopolitikai változásokat hozott, amelyek az orosz viszonyrendszer átgondolására kényszeríti az EU-t. Ennek evidens eleme a függőségek enyhítése, és ennek révén Moszkva zsarolási potenciáljának csökkentése, főként az energiaellátás terén. Ilyen körülmények között hosszabb távon az unió energetikai függetlenségének ösztönzése, nem pedig a függés erősítése a feladat. A török áramlat ezzel szemben a jelenlegi függést konzerválná, ráadásul Ukrajnát is kiszolgáltatottabbá tenné az orosz expanzióval szemben. Brüsszel tehát aligha fogadja tárt karokkal a tervet. Ha ehhez hozzávesszük a több oldalú egyeztetés nehézségeit a vezeték útvonaláról, a tulajdoni és költség-, valamint felhasználási arányokról, évekig elhúzódó vitákra számíthatunk.

Orbánékat Paks ügyében is érheti még meglepetés. Az Európai Bizottság három alaptémában is vizsgálja a beruházást, tehát szó sincs arról, amit a kormány állít, hogy azt már jóváhagyta volna. Az első kérdés az állami támogatás ügye, mivel a paksi projektet az elképzelés szerint az állam által felveendő kölcsönből finanszíroznák, amelyet aztán a későbbi árban nem érvényesítenének, ami egyértelműen ellenkezik az uniós szabályokkal. A második kérdés a Gazprom pályáztatás nélküli kiválasztása, ami szintén szabálytalannak számít. Végül ott van a közbeszerzési folyamat kizárása az alvállalkozói megbízásoknál, valamint ez utóbbiak titkosítása, azaz az átláthatóság kizárása.

Vizsgálódik emellett az Euratom is, amelynek vétójoga van: ők az üzemanyag-ellátást ellenőrizhetik, részben a származási hely, részben pedig a szállítási útvonal miatt, továbbá előírják a biztonságtechnikai feltételeket. Mindezekben kételyek merülhetnek fel a paksi szerződések kapcsán. Gyors döntés az ügyekben nem várható, elvileg elképzelhető a beruházás megvétózása is, de módosítási kikötések mindenképpen lehetnek.

Paks kapcsán érdekes fejlemény, hogy már fideszes politikusok is nyíltan támadják a projektet. A legmesszebb a volt környezetvédelmi államtitkár, Illés Zoltán ment, aki szerint Paks 2. egyrészt nem felel meg az uniós előírásoknak, mert az orosz technológia sugárzásvédelmi rendszere nem elégséges, másrészt sokkal többe fog kerülni, mint amit Orbánék állítanak. A költségek akár 6-7 milliárd euróval is magasabbak lehetnek, részben a kapcsolódó beruházások, kiegészítő hűtési rendszerek, valamint a veszély esetére szükséges biztonsági költségek miatt. Emellett szerinte 2030-ra 4000 megawattnyi áramfeleslegünk lesz, amelyet képtelenség lesz eladni.

Ez utóbbi állítást látszik alátámasztani, hogy az unió hosszú távú energetikai stratégiája velünk ellentétben a megújuló források növekvő hasznosítására, a takarékossági projektekre és az egységesedő belső hálózatokra helyezi a hangsúlyt. Ezek nyomán 2030-ra a tervek szerint az EU energiaigénye számottevően csökkenni fog, azon belül pedig 25-30 százalékra nő a megújuló források aránya. Ilyen feltételek mellett tényleg nem látszik, hol lenne vevő a Pakson – szakértők szerint a teljes költséget beszámítva a jelenlegi szabadpiaci árnál minimum kétszer drágábban – termelt áramra. Orbánék tehát ebben is vabankot játszanak, sajnos a mi és utódaink kontójára.