Orbán gazdasági víziói: hiszi is, amit mond?

Nehéz elmenni szó nélkül amellett, ha az ország vezetője újra és újra tanújelét adja annak, hogy egészen más országban él, mint mi, az egyszerű polgárok. Állandó dilemma, hogy tényleg ennyire nincs tisztában a valósággal, és zárt álomvilágban él, amit ránk akar kényszeríteni, vagy tudatosan manipulálni és félrevezetni akarja az embereket, esetleg mindkettőről szó van.

Az iparkamara előtt előadott keddi víziója hazánk gazdasági helyzetéről és kilátásairól ennek az iskolapéldája. Kezdte azzal, hogy 2016-ban nagyon komoly eredményeket értek el a magyar gazdálkodók, ehhez gratulálni kell. Rejtély, mire gondolt, talán a cégei forgalmát megsokszorozó Mészáros Lőrincre – aki egy ugyancsak tegnapi nyilatkozatában példás szerénységgel okosabbnak tartotta magát, mint a facebookos Zuckerberg –, vagy a másik fideszes kedvenc Garancsi Istvánra. A gazdaság egésze ugyanis kifejezetten rosszul teljesített, a GDP kevesebb mint két százalékkal bővült, amivel az uniós átlagot alulról súroljuk, a régiós versenytársaktól pedig messze lemaradunk. Ha nincs a kedvező időjárás miatti kiugróan jó agrártermés, még ennél is gyengébb eredményt érünk el.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A felelős mindezért persze az EU, ahogy Orbán szavaiból kiderült: nem kaptunk elég pénzt Brüsszeltől ahhoz, hogy felpöröghessen a gazdaság. A kormányfő ezen a témán lovagolva ellentmondást ellentmondásra halmozott. Azt hangoztatta, hogy a fejlődéshez kellenek a nagy beruházások, mint például az olimpia (amelynek lemondása felér egy bordatöréssel), Paks II. és a Budapest–Belgrád-vasútvonal, és nem véletlen, hogy Brüsszel ezeket „támadja”. Hogy ez miért lenne érdeke az EU-nak, nem fejtette ki részletesen, ahogy azt sem említette, hogy a paksi beruházás kapcsán az uniós szabályok be nem tartása miatt indultak a vizsgálatok Magyarország ellen. Az végképp érthetetlen, hogy jön a képbe az említett vasútvonal, de nem lehet Orbán minden mondatához magyarázó forgalmi rendőrt állítani.

A zavaros okfejtés után jött a frappáns következtetés: meg kell védenünk magunkat Brüsszel gazdasági támadásaival szemben, például az olyan aljas húzások ellen, mint az adóharmonizáció és az energetikai versenypiaci feltételek szigorítása. Az előbbi ugyanis kizárná, hogy Európa közepén adóparadicsomot hozzunk létre, nyilvánvalóan a szomszédaink és a többi tagállam kárára, a másikból pedig fekete-fehéren kiderülne, hogy a rezsicsökkentés nem más, mint hatalmi érdekeket szolgáló marketingfogás.

Arról nem szólt Orbán, hogy ha az EU annyira tönkre akar tenni minket, vajon miért kapunk tőlük az előző és a mostani hétéves periódusban egyaránt nagyjából kilenc-kilencezermilliárd forintnyi fejlesztési támogatást, plusz évi 750 milliárdnyi agrártámogatást. Ha ez is a támadás része, kérjük ki magunknak és utasítsuk vissza! Miért nem tesszük? Talán azért, mert az Orbán által a fejlődés alapjának nevezett beruházásokból szinte semmi sem maradna: a hazai közösségi fejlesztési projektek kilenctizede uniós forrásokból valósul meg, ha pedig azok kevésbé jönnek, bezuhan a beruházási tevékenység, lásd a tavalyi mélyrepülést.

Hamis az az állítás is, hogy nagy beruházások kellenek: valójában hatékony, a fenntartható fejlődést szolgáló projektekre van szükség, nem pedig pénzszórásra, amit leginkább látunk. Orbán ismét nyilvánvalóvá tette, hogy a mesterségesen felpörgetett beruházásoktól várja a GDP növekedését, mert azok egyrészt szépen javítják a mutatókat, másrészt gazdagítják a fideszes mameluksereget. Hogy aztán később mi lesz, milyen hosszú távú hasznot hoznak az országnak a fejlesztések, másodlagos szempont, nem véletlenül vagyunk sereghajtók az EU-ban az uniós támogatások hasznosulási mutatójában.

Mindezek fényében végképp rejtély, mire alapozva ígért a kormányfő 2020 utánra öt százalékot is meghaladó gazdasági növekedést. Pont ő mondta, hogy nagy beruházások kellenek a fejlődéshez, 2020 utánra azonban sajnos már alig maradnak uniós források: a mostani kereteket már a jövő év végéig, gyorsítva le akarják hívni, az új keretek pedig egyrészt jelentősen csökkennek, másrészt azok is leghamarabb 2022 után nyílnak meg. Ugyan mitől gyorsulna annyira a GDP? Minden gazdasági szakértő éppen erre a hatalmas problémára, a jelentős visszaesés veszélyére hívja fel a figyelmet.

Más vízióival is meghökkentette a hallgatóságot Orbán: ismét kifejtette rögeszméjét, hogy hazánk agrárország, de megteremthető a nemzeti ipar. Csak a tényszerűség kedvéért: a nemzeti iparunk a kiegyezés után teremtődött meg, a két világháború között, ellentmondásosan ugyan, de erősödött, a szocializmus idején pedig, még ellentmondásosabban, tovább nőtt az aránya. Hosszú évtizedek óta nem vagyunk agrárország, jelenleg a mezőgazdaság a GDP mindössze négy százalékát adja! Miről beszél a magyar kormányfő? Komolyan hiszi is, amit mond?

Hasonló a dilemmánk Paks II. esetében. Azt is említette ugyanis, hogy a fejlődésünkhöz olcsó energiára van szükség, ezt az új atomerőművi blokkok fogják biztosítani. Mondja ezt annak ismeretében, hogy minden hazai és külföldi szakértő egybehangzóan kimutatja, hogy a paksi áram jóval drágább lesz, mint a jelenlegi európai szabadpiaci áramár. Paradox módon ez még az Orbánék által fizetett és Brüsszelnek megküldött Rotschild-féle tanulmányban is egyértelműen szerepel, ahol a beruházás megtérüléséhez a mostani piaci ár több mint kétszeresével kalkulálnak. Miért is lesz olcsó a paksi áram? Hogyan szolgálja majd a gazdaságunk fejlődését?