Nyomós okok: ezért volt sürgős a paksi döntés?
A paksi beruházásról szóló döntést a Fidesz úgy zavarta át 3 nap alatt a parlamenten, hogy alapvető információk nem álltak a képviselők rendelkezésére. A tűzhöz közeli körökben terjedő szóbeszéd szerint Orbánéknak több nyomós okuk is volt arra, hogy a lehető leggyorsabban, még a hazai és uniós választások előtt kész helyzetet hozzanak létre.
Aligha képzelhető el egy valódi demokráciában, hogy a hatalmon lévők megfelelő előkészítés és szakmai, társadalmi konzultációk nélkül, puccsszerűen döntsenek az ország életét hosszú évtizedekig nagymértékben meghatározó gazdasági kérdésben. Az unortodoxia jegyében nálunk ez is megtörténhet, elég hozzá a gátlástalan felső akarat és az önálló akarat nélküli parlamenti szavazógépezet. A paksi új blokkokról szóló jóváhagyó döntést úgy fogadta el az Országgyűlés fideszes többsége, hogy semmilyen energetikai és gazdaságossági elemzés nem támasztotta alá a beruházás szükségességét, és annak részleteiről hiányoztak az alapvető információk. Amit kormányzati részről megtudhattunk az oroszokkal született megállapodás kapcsán, az részben túl általános, részben pedig közönséges hazugság.
Nincs meggyőző válasz a legnyilvánvalóbb kérdésekre: valóban szükség van-e a paksi bővítésre, azaz az atomenergia melletti, legalább fél évszázadra szóló elkötelezettségünkre? Ha esetleg igen, mennyibe fog ez nekünk kerülni, megéri-e egyáltalán összességében a GDP mintegy 15 százalékát erre a projektre fordítanunk, nem lehetne-e ezt a pénzt más irányú energetikai beruházásokra, például a megújuló forrásokat fejlesztő és a felhasználást takarékosabbá tevő projektekbe fektetnünk? Hogyan akarunk alkalmazkodni az energetikai világtrendekhez, az atomerőmű a jó stratégiai irány vagy talán egészen más?
Ezekre a kérdésekre nem egyszerű válaszolni, ezért van szükség a hasonló jelentőségű döntések előtt alapos, körültekintő vitára és előkészítésre, ami nálunk teljesen elmaradt. Orbánék hivatkoznak ugyan a 2009-es parlamenti határozatra, de az éppen erről a komoly előkészítésről szól, nem pedig magáról a beruházási döntésről. Hírek szerint készültek is bizonyos elemzések, amelyek viszont nem nyilvánosak, mert azt mutatják ki, hogy új paksi blokkok építése a jelenlegi és várható árviszonyokat figyelembe véve soha nem térül meg, azaz a költségek alapján jóval drágábban termel áramot, mint ami a piacon más forrásból beszerezhető.
Erre a következtetésre juthat egyébként bárki, aki az eddig megismert adatok alapján kalkulálni próbál. Annyit megtudtunk, hogy a tízmilliárd eurós orosz hitelt 21 évre kapjuk átlagosan 4,5 százalékos kamattal /a sokat bírált, hasonló nagyságrendű IMF-hitel átlagos kamata 2,5 százalék volt/. Ez hazánk mostani hitelképességét és kockázati felárát tekintve nem rossz kondíció ugyan, de könnyen kiszámolható, hogy 21 év alatt közel 5000 milliárd forintot kell visszafizetnünk, feltételezve 300 forintos euró árfolyamot, ha ennél gyengébb lesz a forint – most is az –, még nagyobb a teher. Ez önmagában évi csaknem 250 milliárdot jelent, ami több mint másfélszerese Paks jelenlegi teljes éves bevételének. Ehhez jön még a kiegészítő, hálózati, atomhulladék tárolói és egyéb beruházási költség, valamint maga az üzemeltetés. Óvatos szakértői becslések szerint ahhoz, hogy a beruházás nullszaldós legyen, a mostani áramár duplájára lesz szükség.
