Nyolcszázezer forint a havi átlagfizetés a Nemzeti Bankban
Az MNB által szeptember végén foglalkoztatottak 795 850 forintos havi átlagos alapbére 66 százalékkal volt magasabb annál, mint amennyit – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint – a pénzügyi, biztosítási tevékenységet végzők augusztusban hazavittek (szeptemberi adatokat a KSH még nem publikált). Egyébként utóbbiak egy főre eső 478 061 forintos havi bére is csaknem a duplája az országos átlagnak – írja a Világgazdaság.
A nem vezető beosztású jegybanki dolgozók bruttó 720 ezret közelítő szeptemberi átlagbére is jóval felülmúlja a pénzügyi, biztosítási szektor – vezetők keresetét is tartalmazó – átlagát. Akad olyan jegybanki referens, aki havonta 615 ezret kapott, a legjobban megfizetett ügyintéző 530 ezret, míg a szakértői tanácsadói csúcsbér 1 millió 360 ezer, a „sima” szakértői pedig 1 millió 120 ezer – derül ki az MNB által a napokban frissített összesítésből.
A jegybanki bérek emelkedésének ütemét jelzi, hogy a szeptemberi átlagkeresetek 23 – a nem vezető beosztásúakkal együtt pedig több mint 25 – százalékkal haladták meg a 2013. december végit, vagyis amikor az MNB az első összesítést kiadta, azt követően, hogy az év október 1-jén magába olvasztotta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF). Ezzel szemben a pénzügyi, biztosítási szektorban dolgozók havi bruttó átlagbére idén augusztusban nemhogy nagyobb lett volna a 2013. decemberinél, hanem még mintegy 13 ezerrel el is maradt a közel három évvel korábbitól.
Úgy nőttek a jegybanki átlagkeresetek, hogy közben egyre többen is dolgoznak a Szabadság téren. Míg az MNB-s főállásúak száma a PSZÁF október 1-jei beolvasztását követően 1088 volt, akik közül 46 volt vezető beosztású, addig idén szeptember végén már 1348 főt alkalmazott a jegybank, miközben vezetői száma 58-ra emelkedett – jegyzi meg a lap.