Nem csak hat kitiltott lehet

André Goodfriend, Amerika budapesti nagykövetségének ügyvezetője egész oldalas interjút adott a Népszabadságnak, amiben arra a kérdésre, hogy még mindig hat Amerikából kitiltott ember van-e, azt felelte, hogy ez változott, de nem a 7750-es elnöki proklamáció alapján.

2014. november 5., 10:44

Akár az érintett hivatalos személyek száma is változhat, de nem ugyanabból az okból, mint a „hatoknál”. Azaz más magyar állampolgárokat is kitilthattak vagy kitiltásukat tervezhetik, de feltehetően nem korrupciós ügy miatt.

Goodfriend arra a kérdésre, hogy elhiszi-e a kormánynak, hogy csak üzleti kapcsolatok építésére törekszik Oroszországgal, az ügyvezető azt mondta: nem akarják megakadályozni, hogy más országok szóba álljanak vagy üzleteket kössenek az oroszokkal. „Paks kapcsán azt vetettük fel, hogy Magyarország egy hatvanas évekbeli, a Magyar Népköztársaság által a Szovjetunióval kötött egyezmény alapján, csöndben állapodott meg az építkezésről. Mi nyílt, átlátható versenytárgyalás kiírását vártuk. A Déli Áramlat gázvezeték kapcsán sem azt kifogásoltuk, hogy Oroszország a partner, hanem azt, hogy a magyar, sőt az európai gázszükséglet zömét már így is orosz forrásból fedezik” – mondta.

Goodfriend a Népszabadságnak ismét cáfolta, hogy Amerikának az Orbán-kormány megdöntése lenne a célja, szerinte ennek felvetése Magyarország esetében nevetséges. „Egy kormány megdöntése és az azt követő káosz sosincs az érdekünkben. Mi stabilitást keresünk, olyan környezetet, amelyikben a kormány tükrözi a nép akaratát” – idézi az interjút az

Index.