Mit hozhat a kéményadó?

1660-ban a monarchia visszaállításakor II. Károly követte édesapját, I. Károlyt a trónon, akit sajnálatos módon az angol polgárháború csúcspontján 1649-ben lefejeztek. Apja szomorú sorsából okulva, II. Károly nem akart politikai bonyodalmakba keveredni és inkább az élet örömeinek adta át magát. Uralkodása alatt a mulatságok, vadászatok, lakomák egymást követték, rengeteg szeretője volt, közülük a leghíresebb, Nell Gwynn, s ugyan a királynőtől, a portugál Braganza Katalintól nem született gyermeke, tizennégy törvénytelen gyermeket ismert el. Úgy is hívták a királyt: a vidám uralkodó.

Természetesen a fényűző életmódhoz anyagi fedezet kellett, így 1662-ben a parlament – a magyarul tévesen füstadóként emlegetett – angolul „hearth money” (kandallópénz) vagy „chimney tax” (kéményadó) nevű adó kivetéséről határozott a királyi háztartás költségvetési hiányának pótlására. Úgy tartották, könnyebb összeszámolni a fix helyen álló kandallókat, tűzhelyeket, kemencéket, mint a mozgásban lévő, esetleg költöző embereket. Az adó mértéke alacsony, pusztán évi 2 shilling volt minden egyes tűzhely után, melyet évente két részletben kellett befizetni. Az adózás alól szinte nem volt kivétel. Csak a kifejezetten szegények és az évi 1 font alatti lakbért fizetők, a kórházak és a szegényházak mentesülhettek. Furcsa módon például a pékségeknek fizetniük kellett, aminek később meg is lett a következménye, de ne fussunk az események elébe.

A kandallópénzt igazságosnak szánták, mivel jobban sújtotta a nagyobb lakóhellyel rendelkezőket, de számos gyakorlati nehézség merült fel vele kapcsolatban. A törvény például nem tett különbséget a tulajdonos és a bérlő között, így hamarosan módosításra szorult oly módon, hogy az adót a lakóknak vagy a háztartásoknak kellett megfizetniük és nem a tulajdonosoknak, akik között számos parlamenti képviselő volt vagy olyan nemesember, aki kapcsolatban állt a királyi házzal. (Ismerős?). Tehát az akár több házzal és bérlőkkel is rendelkező tulajdonosok nem fizettek, hanem az adót a lakók fizették a tűzhelyeik, kemencéik után. (Ismerős a módszer?) Újabb törvénymódosítással némileg bővült az adózás alól mentesülők köre, ami viszont megnehezítette az adó beszedését és tovább komplikálta a vele való adminisztrációt.

Az első évben a vártnál kevesebb lett az adóbevétel, ráadásul hatalmas, bürokratikus apparátust kellett kiépíteni a beszedésére. Úgy nevezett „kéményemberek” gyűjtötték be, akiket számos beosztott adóbeszedő és királyi tisztségviselő segített. Az adószedőknek joguk volt minden házba, minden lakásba bemenni és felmérni az ott található tűzhelyek, kandallók számát. Az esetleges felmentésről szóló igazolást csak lelkész, egyházi vagyonkezelő, szegények felügyelője vagy két békebíró állíthatta ki. Az egyszerűnek és igazságosnak induló új adónem létezése alatt egyszer sem hozott akkora bevételt a királyi ház számára, mint amennyivel a parlament kalkulált, viszont egyre bonyolultabbá és igazságtalanabbá vált.

Miközben II. Károly tovább mulatott és nemzette törvénytelen gyermekeit, az egyszerű nép fiai kezdtek lázadozni. Sokan megalázónak tartották, hogy idegeneket kell beengedniük az otthonaikba ellenőrzés céljából. Mások cseles módszerekkel próbáltak kibújni az adóteher alól. Így tett 1684 júliusában az a londoni pék is, aki lebontotta a kéményét, áttörte saját kemencéjének a falát és a füstöt a szomszédja kéményén keresztül próbálta kivezetni. A szakszerűnek nem mondható barkácsolás folytán pillanatokon belül lángokban állt a ház és a tűz gyorsan terjedt át a környékbeli, akkor még zömmel fából épült házakra. A tűzvész négy ember halálát és hatalmas anyagi károkat okozott.

A király 1685-ben agyvérzésben meghalt. Utódjának, II. Jakabnak a sorsát, akárcsak a kéménypénzét, végül megpecsételte a kevés vérontással járó s ezért Dicsőséges forradalomnak elnevezett felkelés. Az 1688-as forradalom végeredménye megteremtette a parlament fennhatóságát a monarchia felett. A király hatalmát az 1689-ben elfogadott "Bill of Rights (Jogok Nyilatkozata) korlátozta, s amely alkotmányos monarchiává tette Angliát. Ettől kezdve Nagy-Britanniában a politikai ügyeket a parlamentben intézik, és nem alakulhat ki olyan rendszer, amelyben egyeduralom, abszolutizmus jöhetne létre. Megismételjük az évszámot: 1689.

A még ugyanebben az évben trónra lépő királyi pár, Orániai Vilmos és Mária, azonnal eltörli az adót, nemcsak azért, mert az nagy terhet jelent a szegények számára, hanem azért is, mert szolgává bélyegzi a népet azzal, hogy ismeretlen adószedők jogosultak kényük-kedvük szerint átkutatni az emberek otthonait.

A történelmi események sodra az 1 shillinges kis adóval indult és hatalmas társadalmi és alkotmányos változásokkal zárult a 17. századvégi Angliában. Néhány évvel később, 1707-ben
Anglia és Skócia uniójával pedig megszületik Nagy-Britannia.

További Nagy-Britanniával kapcsolatos cikkeket olvashat az