Mire megy el 2660 milliárd?

A kívülállók számára gyakran úgy tűnik, hogy az ország költségvetése tulajdonképpen játék a számokkal. Manapság különösen erős ez az érzés, köszönhetően annak, hogy a Fidesz-többség egyre-másra módosítja a számokat, százmilliárdokat csoportosítva ide-oda, három napon belül felülírva a korábbi változtatásokat. Ennek nyomán ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy az egymásnak ellentmondó módosítgatások nyomán jelenleg melyek a valós számok, mihez lehet mérni az évközi adatokat. Bár lehet, hogy ennek nincs is jelentősége, mert egy gyors húzással az aktuális büdzsészámok bármikor módosíthatók, és csak az év végén derül ki igazán, mihez kell majd viszonyítanunk a tényadatokat.

Az idei költségvetés már az év elején megbukott, mert hamar kiderült, hogy százmilliárdos nagyságrendű kalkulációs hibák vannak benne mind a bevételi, mind a kiadási oldalon. Erre volt válasz a kormány által elrendelt 250 milliárdos zárolás, amelyet hivatalosan a külső kockázatokkal magyaráztak, valójában azonban a költségvetési teljesítés aggasztó trendjei indokolták. Mostanra ez bebizonyosodott, mert a nemzetközi gazdasági környezet, főleg a német piacnak köszönhetően, a vártnál jobban alakult, a hazai trendek azonban nem változtak, így aztán a 250 milliárd forintos lefaragásból költségvetési módosítási tétel lett.

Nem az egyetlen azonban: bár hivatalosan a Nemzeti Bank tartalékából fizetik, de azért a büdzsében szerepeltetni kell a MOL 21 százaléknyi részvénypakettére kifizetendő csekély 500 milliárdot, valamint a megszerzett nyugdíjvagyon egyes részelemeit is. A költségvetés ezzel laikusok számára már nehezen követhetővé válik, mert már-már érthetetlen, melyik tételt, milyen jogcímen, hová könyvelnek. Ráadásul eltérőek a magyar és az uniós szabályok: a hazai előírások szerint például a MOL-ügylet kiadásként szerepel és rontja a mérleget, a brüsszeli szempontok alapján viszont nem. Kérdéses az is, a nyugdíjpénztári vagyon hogyan kezelendő, és esély van rá, hogy az EU-s normák szerint nem számítható úgy be, ahogy a kormány szeretné.

A bizonytalanságot mutatja, hogy a múlt héten a parlament egymásnak teljesen ellentmondó fő számokat fogadott el három napon belül, a hiány mértékében például több százmilliárdos volt az eltérés. A magyarázat szerint ennek technikai okai lehetnek, ami vélhetően igaz, de azért jó lenne végre tisztán látni, bár erre az év zárásáig várnunk kell. A helyzet tehát kissé kaotikus, ha a büdzsé egészét nézzük, az egyes résztételek alakulása azonban sokat mond a valós folyamatokról. Ebből a szempontból tanulságos a kormányzati szektor első negyedévi teljesítményéről szóló friss jelentés, amely nem ad ugyan teljes képet a trendekről, de meghatározó elemeiről igen.

A jelentésből jellemző módon a kormányzat azt emeli ki, hogy a szektor 2200 milliárd forintos többletet produkált, ami az időarányos GDP 32 százaléka. Ez valóban fantasztikus eredmény lenne, ha nem rontaná a képet, hogy a nyugdíjpénztáraktól elvett teljes összeget, 2660 milliárd forintot ide könyvelték. Ebből az adatból két dolog derül ki: egyrészt a reálhozamok levonása után fennmaradó nettó nyugdíjvagyon mértéke, másrészt viszont az, hogy enélkül a hiány negyedév alatt 460 milliárd forint lenne, ami GDP-arányosan csaknem 7 százalék, ami igencsak messze van a büdzsében rögzített 3 százalék alatti vállalástól. Ennek az okai kiderülnek a számok részletes elemzéséből.

Az első nagy tanulság, hogy a hangoztatott szólamok és az olcsóbb állam ígérete ellenére a kormányzati szektor kiadásai nőttek, méghozzá három hónap alatt 55 milliárddal. A pénzügyi egyensúly megteremtésének pedig az egyik feltétele a központ kiadásokat csökkentő szerkezeti átalakítás és a takarékos gazdálkodás, erről azonban, ahogyan a számok is mutatják, egyelőre szó sincs. A másik feltétel értelemszerűen a bevételek növelése, de ott sajnos még rosszabb a helyzet, mint a kiadásoknál. Az első három hónapban a magas keresetűeknek adott adóajándék nyomán az SZJA-bevételek egy év alatt 110 milliárddal csökkentek, a tehetősebbek zsebében maradt pénz azonban a Fidesz állításaival szemben nem jelentkezett a fogyasztásban, sőt. A 4 százalékos átlagos drágulás ellenére az ÁFA-bevételek 32 milliárd forinttal maradtak el a tavalyitól, azaz a lakosság kevesebbet vásárolt, mint az előző évben.

A bevételek közül összesen két tétel jelentett jelentős többletet, a bankadóból származó 35 milliárd és a központi büdzsébe a magánpénztáraktól átterelt tb-járulékokból származó mintegy 90 milliárd. Ezeknek az extra, nem a normál gazdasági folyamatokból származó tényezőknek köszönhető, hogy a bevételek "csupán" 82 milliárd forinttal alacsonyabbak a tavalyinál. Ha ezeket az összehasonlíthatóság kedvéért leszámítjuk, akkor a kormányzati szektor első negyedéves hiánya a tavalyi 4,3 százalékról a GDP 8,4 százalékára nőtt. Egyértelmű tehát, hogy az egyszeri tételek nélkül nagyon nagy bajban lenne a költségvetés és persze az ország.

Ezek a látszatjavulást okozó tételek azonban részben ideiglenesek, részben pedig elfogynak. Ez utóbbi megállapítás sajnos elsősorban a hatalmas nyugdíjvagyonra igaz. A 2660 milliárd forintnyi összegből ugyanis az állampapírrész bevonásával 1350 milliárddal a forintadósságot csökkentették, a maradékból 540 milliárdot felhasznál az idei büdzsé, a Széll Kálmán terv szerint további 370 milliárdot a MÁV és a BKV adósságának rendezésére fordítanak, 200 milliárdot pedig a PPP konstrukciók egy részének átalakítására. Mindezek után az év végére elvileg 200 milliárd marad, bár ha a MOL-ügyletet is figyelembe vesszük, máris 300 milliárd mínuszban vagyunk /nem véletlen, hogy a kormány szerint arra a jegybanki tartalékok adnak fedezetet, ilyen alapon persze bármi másra is/.

Ha a nyugdíjvagyon gyors elköltésének hosszabb távú költségvetési hatását nézzük, kb. évi 110-120 milliárdnyi költség takarítható meg, ami nem kevés, viszont elenyésző ahhoz képest, hogy főként a megugró adósságtörlesztés és az adóváltozások áthúzódó hatása miatt szakértők több mint 1000 milliárd forintos lyukat látnak a 2012-es, és még ennél is nagyobbat a 2013-14-es büdzsében. A Széll Kálmán tervben és a konvergencia-programban felsorolt megszorítások ezek betömködését szolgálják, kérdés, mennyi hajtható végre belőlük és azok mennyire lesz elegendőek.