Miért kaphat valaki százmilliót?

A BKV vezetésének hozzáállását mindennél jobban jellemezte az a magyarázkodás, amellyel a cég kommunikációs főnöke védelmébe vette a védhetetlent: miközben a százmilliós végkielégítés és az azóta kifizetett tízmilliók hallatán egy egész ország hörgött fel, az illetékes hölgy azt fejtegette, hogy az egész jogszerű volt, a szerződések szerint a HR-igazgatónak ennyi járt. Szerinte tehát a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy évi 40 milliárdos veszteséget termelő, horribilis állami támogatásban részesülő, az adófizetőkből élő és mindezért ráadásul vitatható szintű szolgáltatást nyújtó vállalat olyan megállapodásokat köt egy öt éve ott dolgozó beosztott vezetővel, amelynek alapján az illető az országos éves átlagfizetés csaknem 50-szeresét kapja kézhez!

Számoljunk csak! A megerősített hírek szerint az elbocsátott igazgató tavaly márciusban 94 millió forintot kapott, részben prémiumként, részben végkielégítésként, részben pedig a titoktartásáért cserébe/!/. Ezután, mintha mi sem történt volna, tovább foglalkoztatják, egészen ez év végéig. Erre a 21 dolgos hónapra havi 1,2 milliót kap, plusz 120 százalék prémiumot. Ez összesen 55 millió forint, azaz a minden bizonnyal igen kiváló hölgy mindent egybe véve kb. 150 milliót kap nagyvonalúan hálás cégétől, persze a törvények szigorú betartása mellett. Ha a közterheket is hozzáadjuk, a BKV kerek 200 milliót áldoz egy néhány évet ott dolgozó kolléganőre, aki nem is csúcsvezető!

Vajon mitől ilyen értékes a munkája? A HR-vezetőket - korábban személyzetisnek nevezték őket - valóban minden cégnél megbecsülik, mert feladatuk fontos és bizalmi jellegű. Egy nagyvállalatnál nagyjából annyit is keresnek, mint a BKV-s igazgató, jövedelmüket és juttatásaikat menedzserszerződésben rögzítik, ezzel azonban a párhuzamoknak vége is. E sorok írója a rendszerváltás óta másfél évtizedig volt első számú vezető sokmilliárdos, multinacionális hátterű cégeknél. A személyes tapasztalatai alapján egy normálisan működő vállalatnál kizárt, hogy valakit elbocsátanak, kifizetnek, majd utána tovább foglalkoztatják. Az is elképzelhetetlen, hogy egy beosztott vezető néhány év után ilyen nagyságrendű búcsúpénzt kapjon /ez legfeljebb a nagybankoknál lehetséges/.

A legmegdöbbentőbb mégis az, hogy a BKV vezetője egyáltalán megköthetett ilyen szerződéseket. Az általam ismert összes magáncégnél ennél a nagyságrendnél, különösen ha azt munkaszerződés tartalmazza, a belső szabályoktól függően igazgatósági döntésre vagy FB-megerősítésre, sőt gyakran közvetlen tulajdonosi jóváhagyásra van szükség, a vezérigazgató erről egy személyben nem dönthet. Ha a BKV-nál ez nem így van, akkor rossz a szabályozás és - mint a példa bizonyítja - felelőtlen pénzszórásra ad lehetőséget, nagy baj van, ha ez eddig nem tűnt fel senkinek. Ha mégis létezik valamilyen kontroll, miért engedték a szerződések megkötését?

Érdekes, hogy azok indítottak most azonnali vizsgálatot, akiknek beosztásuknál fogva ismerniük kell a vezetők munkaszerződéseinek feltételeit, azokat egy normális cégnél szigorúan és egységesen határozzák meg. Nehezen hihető, hogy a tulajdonos, adott esetben a fővárosi önkormányzat illetékes képviselőinek fogalmuk sincs minderről, az pedig egyenesen elképzelhetetlen, hogy a vezérigazgató ne tudná, milyen feltételekkel alkalmazza saját közvetlen munkatársait, még ha esetleg a konkrét munkaszerződést elődje is írta alá / e sorok írójának új cég élére kerülve egyik első dolga volt, hogy a vezetők munkaszerződéseit végignézte és ha kellett, módosítást javasolt/.

Az is árulkodó, hogy a HR-főnök körüli anomáliákra még a könyvvizsgálói jelentés is felhívta a figyelmet, mégsem történt semmi. Egy multinál ilyen esetben részletes beszámolót kérnek arról, mi az alapja a megállapításnak és mit tesz a menedzsment az ügyben. Ez a BKV-nál elmaradt, azaz a cég teljes vezetése és a tulajdonosi képviselők is tudtak a dologról, de úgy gondolták, rendben van ez így, nem is lett volna botrány a dologból, ha ki nem szivárog a sajtóhoz. A legaggasztóbb az, miért hunytak szemet az egész felett?

Ennek két lehetséges magyarázata van, az egyik rosszabb mint a másik. Elképzelhető az, hogy ez a szerződési gyakorlat annyira általános, hogy mindenki természetesnek veszi: ebben az esetben kirívó felelőtlenségről van szó. Ha viszont egyedi az ügy, van valami a háttérben, ami miatt elsiklottak felette. Ne feledjük, bizalmi pozícióról van szó, egy személyzetis sok mindenről tudhat, amit a cégvezetés nem szívesen hozna nyilvánosságra. Ez persze csak találgatás, az azonban bizonyos: akár az első, akár a második verzió az igaz, egy részben közpénzekből gazdálkodó cégnél nem szabadna, hogy ilyen, a cinkosság gyanúját felvető dolog előfordulhasson.

Szó sincs arról sajnos, hogy egyedi lenne az eset. Ha csupán a BKV-t nézzük, ott is furcsa ügyek sorozatát látjuk. Az elmúlt években kirívó végkielégítésektől kezdve többszáz milliós tanácsadói szerződéseken át különös közbeszerzésekig minden volt. De hogy igazságosak legyünk, ez nem csupán a közlekedési vállalatra jellemző, gondoljunk csak mostani vezérének előző cégére, a Magyar Villamosipari Művekre, ahol sokmilliárdos gyanús ügyletekben folyik a vizsgálat. A sort még folytathatnánk más állami vállalatokkal, alátámasztva azt az általános véleményt, hogy ezeket a cégeket a vezetők - politikai támogatottságuk tudatában - hitbizományként kezelik. A megfelelő kontroll hiányában sokan lényegében azt csinálnak az adófizetők pénzével, amit akarnak, ráadásul a jelek szerint minden kockázat nélkül.