Miben is leszünk mi a legversenyképesebbek?

Bár már nem könnyű meglepni minket a kormányzati propaganda minden reális alapot nélkülöző állításaival, a gazdasági minisztérium államtitkárának kommentárja a jövő évi adóváltozásokról ritka messzire vetette el a sulykot. Tállai úr nem restellte kijelenteni, hogy azoknak köszönhetően Magyarország lesz a legversenyképesebb és legkiszámíthatóbb ország az EU-ban. Nem egyike a legeknek, hanem a leg-leg.

MTI-fotó: Kovács Attila

Jó lenne tudni, egyszerűen elgurult-e a reggeli gyógyszere, vagy valóban totálisan hülyének néz minket, és úgy gondolja, bármit mondhat, csak minél nagyobbat lódítson. Pontosan tudnia kell ugyanis, hogy a Fidesz elmúlt hat és fél éves kormányzása éppen az ellenkező irányba mutatott: a végiggondolt gazdaságpolitika hiánya, a közvetlen hatalmi érdekeket kiszolgáló, rögtönzött intézkedések sorozata, a gazdasági szereplőket váratlanul, sőt visszamenőlegesen sújtó lépések bizonytalan és kiszámíthatatlan légkörhöz vezettek. Ez, valamint a kormányzati szintre emelkedett korrupció és a túladóztatás a fő tényezői annak, hogy a versenyképességi rangsorban az utolsók között vagyunk az unióban.

Azt Tállai sem hiszi komolyan, hogy a rendkívül magas közterhek részleges lefaragása – ami egyébként jó irányú lépés – ezen a helyzeten alapvetően változtathat. A társasági adó egységesen 9 százalékra csökkentése – ahogy erről már korábban írtunk – csupán a nagy forgalmú cégeket érinti, amelyek jelentős része úgyis egyedi kedvezményeket kap, a versenyképes gazdasághoz nélkülözhetetlen és nálunk sajnálatosan gyenge kkv-szektort nem érinti.

Ami a munkajárulékok enyhítését illeti, erre is szükség van, de a minimálbér emelésével együtt ténylegesen alig csökkenti a vállalkozások terheit, sőt éppen a kkv-knál akár költségnövekedést is okozhat. Igaz ez az államtitkár által külön kiemelt egyéni vállalkozókra is, akik többsége minimálbér után fizet járulékokat és adókat, így ők lényegében semmit sem nyernek a változásokkal. A nagy adócsökkentésről regélő szólamokat maga a kormány leplezi le azzal, hogy az érintett területek adóbevételei a költségvetés tervezete szerint jövőre csupán 170 milliárd forinttal, nagyjából két (!) százalékkal  csökkennek.

A hat évre szóló bérmegállapodás mindezen nem változtat, mert a jövedelememelkedés terheit legnagyobb részben a vállalkozások viselik, nekik kell azokat valahogy kigazdálkodniuk. Feltéve, ha egyáltalán betartja a kormány a vállalásait: emlékezzünk a nagy dérrel-dúrral beharangozott életpályamodellekről szóló megállapodásokra az oktatásban és máshol, amelyeket aztán lazán felülírtak Orbánék az éves költségvetésekben. Egy mostani hatéves távlatú ígéretre hivatkozni a kiszámíthatóság bizonyítékaként tehát az eddigi tapasztalatok fényében nem hangzik túl hitelesen.

Mégsem ezek teszik igazán nevetségessé Tállai szavait, hanem a realitások teljes figyelmen kívül hagyása. Az adóváltozások messze nem elegendők ahhoz, hogy lényegi hatással legyenek a versenyképességünkre és akárcsak megállítsák a leszakadásunkat a régiós versenytársaktól. A jelenlegi gazdasági mutatók és a középtávú prognózisok szerint a sereghajtók között vagyunk a térségben, és képtelenek vagyunk felzárkózni.

A versenyképességnek csupán egyik tényezője az adózási környezet, és még csak nem is a legfontosabb. Ennél jóval lényegesebb a gazdaság termelékenysége és piaci alkalmazkodóképessége, amelyben szintén lemaradunk. A magyar gazdaság szerkezete sem szolgálja a fenntartható fejlődést, túlzottan függünk néhány multi teljesítményétől és kiviteli piacainktól. A versenyképességhez elengedhetetlen a folyamatos innováció és kutatás-fejlesztés, ebben is az utolsók között kullogunk az EU-ban, és az elmúlt években csak romlott a helyzetünk.

Sorolhatnánk tovább a többi fontos visszahúzó tényezőt a piactorzító állami beavatkozásoktól kezdve a hatalmas bürokratikus vízfejen át a kormányzati szinten szervezett korrupcióig és az uniós támogatások elpazarlásáig, de egy hosszú távú kulcselem külön figyelmet érdemel. Egy olyan kicsi és nyitott országnak, mint a miénk, a legnagyobb kitörési lehetősége a szellemi kapacitás kihasználásában vagy, ahogy Széchenyi írta, a „ kiművelt emberfőkben” rejlik. Ehelyett mit látunk: Orbánék államosítják és verik szét a közoktatást és szakképzést, leviszik a kötelező tanulási korhatárt, pénzt vonnak ki a felsőoktatásból és tudatosan csökkentik az oda bekerülők számát.

Az elmúlt évek ámokfutásának eredménye máris ijesztő: a legutóbbi PISA-teszten mindhárom témakörben minden idők leggyengébb eredményét produkálták a magyar diákok, ami nem egyszeri kilengés, mert 2010 óta folyamatosan romlanak a mutatóink, amelyekkel mára az OECD-országok utolsó negyedébe csúsztunk. De mit is várunk akkor, amikor a kormányzat második embere, a kancelláriaminiszter szerint az oktatás fő célja, hogy a diákokból jó keresztények és jó magyarok váljanak? Ezen az úton haladva tényleg mi leszünk a legversenyképesebbek… Ha másban nem is, az ájtatos magyarkodásban mindenképp.