Megnyerték a vöröscsillag-pert Strasbourgban a magyar állam ellen

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) csütörtökön Strasbourgban kihirdetett ítélete szerint megsértették Fratanolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 tiszteletbeli elnöke szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, amikor jogerősen elmarasztalták vörös csillag viselése miatt.

2011. november 3., 18:52

Az Európa Tanács által létrehozott bírói testület az ítéletben utalt arra, hogy az eset elbírálásakor ugyanazok a megfontolások vezették, mint egy másik munkáspárti politikus, Vajnai Attila esetében, akinek ügyében 2008-ban hasonló ítéletet hoztak.

Az EJEB ezért elsősorban akkori érvelésének felidézésére szorítkozott. Így megismételte, hogy bár a jelkép nyilvános használata rossz érzeteket kelthet a kommunizmus múltbeli áldozataiban és hozzátartozóikban, semmilyen arra utaló jel nincsen, hogy reálisan fennállna a kommunista diktatúra visszaállításának veszélye. Márpedig elsősorban ez utóbbira hivatkozva lehetne érvényesíteni a tilalmat.

Megerősítette a bíróság azt a véleményét is, hogy a vörös csillagra vonatkozó magyar tilalom túlságosan széles körű, mert olyan esetekben is lehet rá hivatkozni, amikor a jelkép használatának korlátozása nem megalapozott. Ennek a jelképnek többféle jelentése lehet - mutatott rá az ítélet. A bíróság összesen 6400 euró megfizetésére is kötelezte a magyar államot nem anyagi kártérítésként és Fratanolo kiadásainak megtérítéseként.