Megállíthatatlanul jönnek és elveszik az emberek munkáját

A jövőben az automatizáció miatt jelentősen átalakul majd a munkaerőpiac: már most a munkahelyek 12 százaléka, azaz kicsivel több mint félmillió állás lenne kiváltható robotokkal Magyarországon – derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézetének tanulmányából.

2016. november 2., 16:03

A kutatók azt vizsgálták, hány olyan munkahely van, amelyet a fejlett világban most is rendelkezésre álló technológiákkal automatizálni lehetne. Ebből kiindulva 55 olyan szakmát találtak, ahol a meglévő technológiák bevezetése esetén teljes mértékben kiváltható lenne az emberi munka Magyarországon – ismerteti az eredményeket a Portfólió.

gEbből 18 az iparhoz kapcsolódik, elsősorban pedig a feldolgozóiparhoz (textilipar, élelmiszergyártás és -tartósítás), valamint a gépgyártáshoz.

Tizenegy szakma az irodai munkákhoz és adminisztrációhoz tartozik, amelyek esetében a különböző számítógépes szoftverek válthatnak ki egyes munkaköröket, így például az adatrögzítést, a könyvelést vagy a különböző nyilvántartások kezelését.

A logisztika és járművezetés területén tíz szakmát értékeltek kiválthatónak, így például a rakodáshoz és szállítmányozás előkészítéséhez kapcsolódó munkákat, valamint a kötött pályás járművek vezetését.

Az automatizáció nagymértékben érintheti az építőipart is, kilenc szakma, így például a festés, a burkolás, a kőművesség vagy a tetőfedés helyettesíthető lenne a létező technológiák alkalmazásával.

Végül a szolgáltatások területén elsősorban az eladói, ellenőri, valamint a takarítói munkák kiválthatósága lehetséges.

Az automatizálással kiváltható munkahelyek aránya a Csenger (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) járásban a legmagasabb, 38 százalék. Szintén 30 százalék feletti az automatizálható munkahelyek aránya Bicske (Fejér megye) járásban (35 százalék), míg 29 százalék Gyál és Budakeszi járásban (Pest megye). A leginkább érintett 43 járás közül, ahol az állások legalább 15 százaléka automatizálható lenne, hét Pest megyében, öt-öt pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyében található.

A portál emlékeztet: Magyarországon leginkább képzettségbeli okok miatt számszerűen igen magas elméleti munkaerő-tartalék mellett tudott kialakulni az általános munkaerőhiány. A technológiai váltás eredményeként a képzetlen munkaerő iránti kereslet további csökkenésére és a magasan képzett munkaerő iránti kereslet jelentős növekedésére kell számítani – írja a Portfólió.