Már az FBI is a gazdaságra figyel
Szélhámosok és csalók akár 50 milliárd dollárt is kiszippanthattak az amerikai kormányzati élénkítőcsomagból, amelynek kifizetései a következő hónapokban "önthetik el" a gazdaságot - állítja David Williams, a Deloitte szakértője. Az ügy súlyát jelzi, hogy nyolc év után az FBI figyelmének fókusza a terrorizmusról a fehérgalléros bűnözésre irányul át - írta a Napi Online.
David Williams azt jósolja, hogy az összességében 787 milliárd dolláros amerikai gazdaságélénkítő csomagból mintegy 500 milliárd dollárt fogják a hagyományos módon, közbeszerzési eljárások révén szétosztani, amelynek a tapasztalatok szerint 5-10 százaléka rossz helyre kerülhet. Mindezért as társaságoknak növekvő nyomásra kell felkészülniük, és szigorúbban kell majd védeniük adataikat és pénzüket Williams szerint.
A szakértő szerint a hatalmas élénkítőcsomagból áramló pénzfolyam azért is különösen érzékeny a csalásra, mert a folyamat szinte minden lépését elektronikusan intézik.
Az ügyfeleinknek azt szoktuk mondani, hogy legyenek nagyon óvatosak, és győződjenek meg arról, hogy cégeik elég rugalmasak a csalás és veszteség okozta kár esetleges elviseléséhez is - mondta Williams. Ez azt jelenti, hogy az egyik szemet az olyan hagyományos csalási formákon kell tartani, mint a teljesítés nélküli számlázás, de azt is, hogy a cégeknek sokkal szorgalmasabban kell ellenőrizniük elektronikus adataikat és hálózati biztonságukat.
Június elején maga az FBI igazgatója, Robert Müller is megszólalt az ügyben, felhívva a figyelmet egy esetleges bűncselekmény-hullám veszéléyre, ami a gazdasági élénkítőcsomaghoz kapcsolódik. Ezek a pénzek természetüknél fogva ki vannak téve a bűn nagyobb kockázatának - vélte Müller, aki a bűnözők vonzódását a pénzhez a méhek virágokhoz való viszonyával állította párhuzamba.
Nem sokkal ezelőtt Joe Biden, az USA alelnöke is elismerte, hogy már történtek bizonyos, a gazdaságélénkítő csomaggal kapcsolatos visszaélések, és hogy bizonyos hibák elkerülhetetlenek voltak. Hétfőn pedig Barack Obama mondta azt, hogy a Fehér Ház igyekszik megelőzni a közpénzek helytelen elköltését - számolt be a marketwtach.com. Az elnök szavai szerint eddig a biztonsági intézkedések közül számos működni tűnt, de a kormánynak ébernek kell maradnia. Most, amikor mindenki szorosabbra húzza a nadrágszíját, az utolsó dolog, amit az amerikaiak akarnak, az az, hogy a pénzüket elpocsékolják - fogalmazott az USA első embere.
Williams szerint a durván 787 milliárd dolláros csomagból az illegális helyre kerülő pénzek akár 50 milliárd dollárt is kitehetnek.
A vállalkozásoknak jobban fel kell készülniük a tranzakciós rendszereik ellenőrzésére, akkor is, ha immár az FBI, az igazságügyi tárca és más felügyeleti szervek is nagyobb érdeklődést tanúsít a pénzhegy szagára szálló szélhámosoknak - mondta Williams.