Már a különadók sem elegendőek a hiánycélhoz
A 250 milliárdos tartalék végleges befagyasztása burkolt beismerése annak, hogy a költségvetési folyamatok sokkal rosszabbul alakulnak, mint azt a kormány tervezte, és a hiány kordában tartásához a különadókon túl további rendkívüli intézkedésekre van szükség. Szélesebb értelemben véve a Fidesz gazdaságpolitikai elképzelései vallottak nyilvánvaló kudarcot, kérdés, képesek lesznek-e a szükséges radikális korrekcióra.
Érdekes változáson ment keresztül a kormányzati kommunikáció a havi költségvetési adatok tálalásában. A januári magas hiányt még úgy kommentálta, mint az utóbbi 10 év egyik legalacsonyabb értékét, nagyvonalúan eltekintve attól a ténytől, hogy az utolsó négy évben a január többletet hozott. A februári mélyrepülést látva ezzel már nem érveltek, a hangsúlyt arra helyezték, hogy egyszeri hatásokra, a bevételek időbeni eltolódására és az ennek nyomán a jövőben majd javuló trendekre hivatkoztak. A múlt héten, amikor kiderült, hogy az első negyedévben már a teljes évre tervezett hiány 108 százalékát teljesítették, jó érzékkel nem utaltak az utóbbi tíz évre, mivel hasonlóan rosszul emberemlékezet óta nem kezdett a költségvetés. Taktikát változtatva előre menekültek és sokkterápiával élve azt jósolták, hogy június végéig várhatóan 170-180 százalékig emelkedik a deficit, de azután jönnek a különadók, a nyugdíjpénztári pénzek és minden rendben lesz.
Azért némi kételye a kormánynak is maradhatott, mivel a friss információk szerint véglegesen zárolni fogják azt a 250 milliárd forintot, amelyet a költségvetési intézményekkel hivatalosan eddig csak tartalékoltattak. Ez az előzmények ismeretében várható volt, hiszen a nyilvánosságra hozott adatok szerint a büdzsében olyan súlyos strukturális problémák vannak, amelyek hatását már a különadók sem tudják kompenzálni: a bevételkiesés trendje tartós, hála a megváltoztatott adószabályoknak, a központi kiadások is stabilan magasabbak a vártnál, holott a kulcsterületeken ezt az érintettek egyáltalán nem érzékelik, sőt. Az olló ráadásul egyre nyílik, miközben a beígért szerkezeti átalakítások késnek és a legjobb esetben is csak a jövő évtől jelentkezhetnek.
Az elemzők egybehangzó becslése szerint a hiány az idén elérné a GDP 6,5 százalékát, azaz 1500 milliárd forint fölé nőne, ha ezt az egyszeri bevételek nem ellensúlyoznák. A különadókból származó mintegy 360 milliárd erre közel sem elég, szükség van a magán-nyugdíjvagyon egy részére is, kérdés viszont, hogy a hiányszámításnál ez utóbbit hogyan vehetik figyelembe. Biztos ami biztos, a kormány a jelek szerint anélkül is hozni akarja a 3 százalék alatt deficitet, a 250 milliárdos lefaragás éppen ezt a célt szolgálja. A baj csak az, hogy ez a lépés semmivel sem előremutatóbb, mint a többi egyszeri intézkedés, a strukturális reformokat nem lehet fűnyíróelvű megszorítással helyettesíteni.
Vélhetően ezzel a kormány is tisztában van, akárcsak azzal, hogy sarokba szorult és a mozgástere minimálisra szűkült. A zárolás ennek és közvetve a Matolcsy-féle gazdaságélénkítési koncepció kudarcának a burkolt beismerése, akárcsak a Széll Kálmán Terv elemeinek számottevő része. A kényszerű felismerés azonban önmagában nem elég, ahogy az eddigi átmeneti hiánycsökkentési lépések sem. Véglegesen szakítani kell azzal a voluntarista felfogással, hogy egyoldalú adócsökkentéssel, a kiadások lényeges visszafogása nélkül, a belföldi kereslet ösztönzésével felgyorsítható a gazdasági növekedés és annak nyomán megteremthető az egyensúly és a stabilitás.
Ezt az illúziót nem csupán a hiány elszabadulása, de más makrogazdasági adatok is cáfolják. Az idei első két hónapban az ipari termelés továbbra is két számjegyű növekedést mutatott, ami a dinamikusan fejlődő exportnak volt köszönhető. Februárban a kivitel 27 százalékkal volt magasabb, mint tavaly, miközben az import csupán 20 százalékkal emelkedett. Ennek eredményeként soha nem látott, több mint 800 millió eurós többlet alakult ki, ami alapvetően az uniós, ezen belül is a német piacnak volt köszönhető. Az export háromnegyede EU-s partnereink felé irányult, ennek több mint fele Németországba. A gazdasági szabadságharc demagóg jelszavát hirdetőknek, a brüsszeli diktátumokról szónokolóknak jó lenne elmélyülniük ezekben az adatokban, amelyekből egyértelmű: a magyar gazdaság növekedési lehetőségeit nem a belső piac, hanem az európai, főleg a német konjunktúra fogja meghatározni.
A hazai fogyasztás egyelőre stagnál, és ha az év végéig valóban 1-2 százalékkal növekedni fog, abból érzékelhető gazdaságösztönzés vagy munkahelyszám nem származik. Tévút az adócsökkentés révén versenyelőnyt és gyorsan bővülő belső piacot remélni, a valódi megoldás a külső versenyképesség erősítése lenne, ami viszont elképzelhetetlen komoly szerkezeti átalakítások és az ez irányú beruházások támogatása nélkül. Ehelyett most ott tartunk, hogy miközben a legtöbb uniós országban a beruházások ismét növekedésnek indultak, nálunk a tavalyi utolsó negyedévben 8 százalékkal tovább csökkentek. Rejtély, miért gondolja a kormány, vagy próbálja elhitetni az emberekkel, hogy mindebből belátható időn belül 4-6 százalékos növekedés és sok százezer új munkahely lehet.
