Ha azt akarod, hogy a cégednek jó legyen, járj futballmeccsekre!
Bár Angela Merkel német kancellár ünnepelni jött Magyarországra a Páneurópai piknik 30. évfordulója alkalmából, azért dolgozott is egy kicsit. Az Orbán Viktorral folytatott munkamegbeszélésének fő témái gazdasági természetűek voltak. Ahogyan utóbb a miniszterelnök mondta: a két ország közötti kereskedelmi forgalom minden évben rekordot dönt, tavaly meghaladta az 54 milliárd eurót. Magyarországon hatezer német vállalat működik, s azok 300 ezer embernek adnak munkát. Folyamatosan születnek döntések újabb és újabb befektetésekről, az innováció és a high tech területén szakminiszteri szinten van napirenden a kapcsolatok továbbfejlesztése.
Merkel szerint Magyarország jól fekteti be a közösségi támogatásokat az ország és a lakosság érdekében. Érdekes kijelentés ez, tekintettel arra, hogy az EU-ban folyamatos téma a magyarországi korrupció és az uniós pénzek kevéssé hatékony felhasználása. Merkel viszont kapcsolatot erősíteni érkezett. Németország a világ harmadik legnagyobb exportőre, s így alapvető érdeke, hogy az áruk és szolgáltatások zavartalanul áramolhassanak a világgazdaságban, s hogy a német cégek kedvező körülmények között valósíthassák meg és működtethessék a külföldi befektetéseiket.
A magyar kormánynak egyébként is speciális a kapcsolata a külföldi befektetőkkel, különösen a multinacionális vállalatokkal. Tavaly a g7.hu kikérte a külgazdasági tárcától az adatsort, hogy mennyi támogatást osztott szét a kormány 2011 és 2017 között egyedi kormánydöntések keretében. Kiderült, hogy összesen 255,6 milliárd forintot, ami csaknem a duplája volt annak, amit az előző szocialista kormányok odaadtak a számukra fontos befektetőknek. A Fidesz-kormány ebből a pénzből 35,3 ezer új munkahelyet tudott elősegíteni, az előző kabinetek 30 ezret. Míg a szocialista kormányok alatt minden harmadik-negyedik állás a szolgáltató szektorban valósult meg, Orbánék már csak minden hatodik munkahelyet hoztak létre ebben a nagyobb hozzáadott érték előállítására képesnek tartott ágazatban. Ők egyértelműen az összeszerelő üzemek létszámbővülését támogatták.
De nemcsak egyedi kormánydöntésekkel tartják itt és vonzzák Magyarországra a befektetőket, hanem stratégiai megállapodásokkal is. Az első ilyen 2012-ben, a Coca-Colával jött létre. Akkor azt mondta Orbán Viktor, hogy a kormány új gazdasági modellt épít, amelynek a Coca-Cola a kedvezményezettjei közé fog tartozni. „Az európai válság kikényszerítette átalakulás miatt lassan közhelyszámba megy a nemzetközi politikában az a mondat, hogy a világ többé már nem lesz olyan, mint a válság előtt volt. Az azonban biztos, hogy ha csak egy dolog is marad abból a régi világból, ami ott lesz a jövőben is, az a Coca-Cola.” Az üdítőital titkos receptjére utalva megjegyezte, fantasztikus teljesítmény és a legnagyobb elismerésre méltó újítás az, hogy összevegyítenek valamit valamivel, azt felhígítják, és utána az egész világgal megitatják.
A szerződés célja egyébként a vállalat hosszú távú magyarországi jelenlétének támogatása, valamint további beruházásainak ösztönzése, elősegítve ezzel az ország versenyképességének javulását. Ma a külgazdasági minisztérium honlapján lévő adatok szerint 81 hasonló megállapodás van.
Az egyedi kormánydöntések, a stratégiai megállapodások, az adóparadicsom-szerű adórendszer eredményeképpen pedig Európában – Írország után – jelenleg Magyarországon a legnagyobb a multinacionális cégek székhelyeinek, jelenlétének aránya.
Azt, hogy miként működik a vállalatok és a kormányzat közötti rendszer, a Transparency International Hungary (TI) egyik tanulmánya mutatja be, amelyet Bartha Attila, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának és a Közép-európai Egyetem Közpolitikai Tanulmányok Kutatóközpontjának kutatója készített. A dokumentum címe: A vállalatok és a kormány közötti stratégiai megállapodások Magyarországon – Lobbizás bizonytalan üzleti és szabályozói környezetben.
Mint írja, „a mai magyar helyzet a foglyul ejtett állam (state capture) és a bennfentes gazdasági-politikai berendezkedés (haveri kapitalizmus) kombinációjaként jellemezhető. Az állam méretében és hatásköreit tekintve is terjeszkedik, miközben befolyásos üzleti csoportokkal és oligarchákkal szimbiózisban működik. Bár 2010 óta a korrupció nagyságrendje nem változott érdemben, a jelenlegi kormány hatalomra kerülése lényegesen megváltoztatta a korrupció működésének mechanizmusait. Magyarországon mára a korrupciónak centralizált karaktere van. Ez magában foglalja a kormány hatalmát korlátozni hivatott államhatalmi intézmények függetlenségének lényeges gyengítését, sok esetben a megszüntetését, a fékek és ellensúlyok szinte totális kiiktatását, bizonyos fokig a tulajdonjogok sérelmét, valamint a járadékvadászattal összefüggő viselkedési minták terjedését is. Magyarország ekképpen a bennfentes,
keleties államkapitalizmus
modelljének irányába fejlődik.”
Az Eurobarométer egyik felmérése szerint az EU polgárainak 81 százaléka gondolja azt, hogy az üzleti világ és a politika közötti túlságosan szoros kapcsolat korrupcióhoz vezet, továbbá 60 százalékuk úgy vélte, hogy az üzleti siker csak politikai kapcsolatok révén biztosítható. Egy másik, a Transparency International Berlinben működő központi titkársága által még 2013-ban készített globális korrupciós barométer elnevezésű korrupciós érzékelési felmérés szerint számos európai uniós országban, így Magyarországon is, az emberek többsége úgy gondolja: a közhatalmi döntéseket nagymértékben vagy teljességgel üzleti csoportérdekek befolyásolják.
Mindezek következtében lobbizni is nehéz Magyarországon, legalábbis a hagyományos értelemben véve. A szabályozás hiánya és a példátlan hatalomkoncentráció egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon a lobbizásnak rejtett, „unortodox” fórumai jöttek létre. Ilyennek tekinthetők a kormány és a vállalatok között létrejött stratégiai megállapodások. Az ilyen politikai és kommunikációs természetű egyezmények révén a kormány önkényesen tesz különbséget a piaci szereplők között. A vállalatok ellenőrizetlenül és átláthatatlanul lobbiznak, ezért esély sincs arra, hogy kiderüljön, melyik stratégiai megállapodás sorsa dőlt el egy futballmeccs VIP-páholyában és melyik a kormány valamelyik keleti üzleti delegációjában. A kormány a megállapodások intézményesítésén keresztül gyakorlatilag „jókra” és „rosszakra” osztja a vállalatokat, és ezt nem pusztán retorikai fogásnak szánja. Ez a különbségtétel visszaköszön a gazdasági tárgyú törvényekben és az adószabályokban is.
A lobbizási potenciál szempontjából Bartha Attila tanulmánya a magyar üzleti szférát három csoportba sorolja. Az úgynevezett „belső kör” vállalatai, vagyis a kormányzó politikai elit szoros szövetségeseként számon tartott cégek nem szorulnak rá stratégiai megállapodások megkötésére; ők saját lobbizási útjaikat, az informális és teljességgel átláthatatlan, bennfentes lobbizás gyakorlatát követik. A második csoportba tartoznak a kívülálló büntetettek (ez az „outgroup”): többnyire idesorolhatók a szolgáltató szektor cégei és a bankok. Az ő számukra a stratégiai megállapodások lehetősége jellemzően fel sem merül. És a harmadik csoportba tartoznak a stratégiai megállapodásokat megkötő cégek (ez az „ingroup”), vagyis jobbára, bár nem kizárólag, a feldolgozóipari ágazatba sorolható vállalatok.
„A stratégiai megállapodásoktól az aláíró nagyvállalatok a kiszámíthatatlan politikai kockázatok mérséklését és érdemi szakmai tárgyalásokat várnak, a politikai vezetés pedig demonstrálhatja, hogy képes vállalkozásbarát módon kormányozni – így nagy eséllyel itt tudja tartani a magyar gazdaság szempontjából meghatározó feldolgozóipari nagybefektetőket” – áll a tanulmányban. Megszólalnak benne érintettek, cégvezetők, lobbisták is. Egy az utóbbiak közül azt mondta: „Többé már nem nagyon mondhatom magam lobbistának. Nyilvánvaló, hogy az előző kormányok is eléggé vonakodtak a transzparens lobbizás gyakorlatától. 2010 óta viszont Magyarországon a lobbizás mint szakma lényegében kihalt – legalábbis abban a formájában, ahogy az angolszász sztenderdek szerint értelmezni szokás.” Egy másik interjúalany, egy szakmai szervezet képviselője pedig úgy nyilatkozott, hogy „bizonyos vállalatok reménytelenül keresik azokat az alkalmakat, amikor kormánytagokkal találkozhatnak. Sokan csak egyszerűen beszélni akarnak a politikai vezetőkkel. Ezért jelentkeznek például a kormányzati üzleti delegációkba. (…) Ugyanezért járnak rendszeresen bizonyos vállalati vezetők a magyar első osztály unalmas futballmeccseire.”
Akinek nincs felső szintű politikai kapcsolata, vakon vezeti a cégét. Jellemző ugyanis a jelenlegi berendezkedésre, hogy elképesztő hatékonyan zárja el az információáramlás csatornáit. Erről az egyik multinacionális cég topmenedzsere azt mondta a TI-nek, hogy
„politikai támogatás nélkül ebben a rendszerben csak az idődet fecsérled – hosszas várakozás után talán kapsz egy időpontot, amikor elmondhatod a gondjaidat egy olyan, alacsony beosztású bürokratának, akinek valójában semmi érdemi befolyása sincs a döntési folyamatokra”. Egy másik multi vezetője ezt mondta: „A stratégiai megállapodás megkötését megelőző időszakban bizonyos ajtók egyszerűen zárva voltak előttünk. (…) Most észszerű határidőn belül fogadnak bennünket (…) és a nézeteltéréseket barátságos és pozitív tónusban, a szakmai kérdésekre összpontosítva tudjuk megvitatni.” Érdekes egy másik topmenedzser nyilatkozata is: „Nem világos, mi volt a stratégiai megállapodás pontos jelentősége (…) de miután aláírtuk, el tudtuk érni, hogy a K+F ráfordítások továbbra is adóalap-csökkentő tételek maradjanak.”
Tanulmányok sokasága foglalkozik a kormányok és a nemzetközi nagyvállalatok kapcsolatával. Ezek szerint komoly változások zajlanak. Az egyes országok ma sokkal inkább gazdasági szövetségeseket keresnek, mintsem katonait. Ezért a külpolitikával vagy a védelmi politikával szemben felértékelődött a kereskedelempolitika s az, hogy a kormányok miként kezelik a más országokból hozzájuk érkező befektetőket. A multinacionális cégek pedig egyre kevésbé kötődnek és függnek az államoktól, sokkal inkább alkalmazkodnak a saját globális stratégiájukhoz. Ebben a keretrendszerben próbálja érvényesíteni mindenki a saját érdekeit, s ide illeszkednek a kormányok és a transznacionális cégek közötti alkuk, a nyílt konfliktusok kerülése és a lobbitevékenységek felerősödése. Nyugat-Európában a hagyományos eszközökkel, nálunk pedig olyan torz módon, ahogy az a NER-rendszerében leginkább működőképes.
