Kirakat – A magyar gazdaság egyáltalán nem áll szilárd lábakon, ha eltűnik az EU-s pénz, azt azonnal meg fogja érezni
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a hazai és a nemzetközi elemző intézetek és szervezetek is egyre inkább elismerik, hogy a magyar gazdaság kiegyensúlyozott növekedési pályán áll, és biztos alapokra épül. Legutóbb a Nemzetközi Valutaalap (IMF) éves jelentése támasztotta ezt alá a Pénzügyminisztérium szerint. A szervezet ugyanis azt írta, a jelenlegi lassuló globális környezetben a magyar gazdaság növekedése továbbra is várakozáson felüli, Európa egyik leggyorsabb ütemű bővülését mutatja. A dokumentum amellett, hogy átfogó javaslatokat is tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan lehetne fenntartható növekedést eléri, a PM közlése szerint „teljes elismeréssel szól a növekedésbarát adópolitika eredményeiről, a bérfelzárkózást elősegítő, a munkanélküliséget visszaszorító és a gazdaság sérülékenységét csökkentő kormányzati intézkedésekről”. A minisztérium szerint a gazdaságnak a „családok otthonteremtését támogató, a vállalkozások versenyképességet erősítő, illetve a beruházásösztönző kormányzati intézkedések adnak lendületet, de jelentős mértékben járul hozzá a bérfelzárkóztatás és a munkaerőpiac fejlődése, hiszen ma már 4,5 milliónál is többen dolgoznak, s a reálbérek 7 százalék felett emelkednek”.
![](/data/articles/179/1795/article-179542/gdp_eu_2019_3_fit_380x10000.jpg?key=18e6c7fea9e97aec3ea9cdc422d9ecf6)
Varga Mihály szerint tehát az elmúlt időszakban meghozott kormányzati intézkedések hatása szinte minden gazdasági ágazatban érezhető, így 2019 harmadik negyedévében az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben, öt százalékkal bővült a bruttó hazai termék, s összességében az év első kilenc hónapjában a növekedés 5,1 százalékot tett ki. A tárcavezető az év egészére akár 4,8 százalékos bővülést is el tud képzelni. Szerinte abban, hogy ilyen szép adatok születnek, nagy szerepe van a Gazdaságvédelmi és a Családvédelmi Akcióterveknek. Előbbi keretében valósult meg a Magyar Állampapír Plusz, a szociális hozzájárulási adó két százalékpontos csökkentése, a fejlesztésiadó-kedvezmény kibővítése, az adóelőleg-feltöltés eltörlése, a reklámadó felfüggesztése és a munkásszállók támogatásának kiterjesztése.
A valóság azonban ennél rosszabbul hangzik, a magyar gazdaság ugyanis egyáltalán nem áll szilárd alapokon.
Egyrészt a duális szerkezete miatt: a Magyarországon lévő, külföldi tulajdonban lévő cégek versenyképesek, termelékenyek, exportképesek, a hazai kis- és középvállalkozások többsége viszont alacsony termelékenységű, egyre jobban leszakad, sem modernizálásra, sem piacépítésre nincs pénze. A középvállalati szektor, amely minden fejlett gazdaság GDP-növekedésének az alapja és a gerince, szinte teljesen hiányzik. A Tárki egyik idei kutatásából – amelyben azt tekintették át, hogy mi történt 2000–2016 között a magyar tulajdonban lévő, 50–249 főt foglalkoztató középvállalatokkal – az derült ki, hogy a vizsgált 3350 vállalkozásból mindössze 1500 tudott talpon maradni. A Fidesz-kormánynak nincs igazi eszköze a hazai kis- és középvállalati szektor talpraállításához, mert rossz irányból közelít, ugyanis nem pénzre lenne szükség, hanem a szemléletváltás megsegítésére.
És persze az sem segít, hogy a magyar gazdaságot szinte teljesen maguk alá gyűrték a járadékvadászok. Hogy mennyire, azt a leggazdagabbakról szóló top 100-listák is jól mutatják. Sosem volt ennyire látványos, ahogyan a járadékvadászat során megszerzett állami pénzeket magánvagyonná teszik.
A már alig létező piaci verseny mellett megjelent egy államilag finanszírozott magángazdaság.
Mészáros Lőrinc például három-négy éve látszik. A Napi.hu listáján 2017-ben már ötödik volt, 2018-ban pedig második. A Forbesnél 2016-ban a 28., 2017-ben a nyolcadik, 2018-ban pedig az első helyen állt, 381 milliárd forintos vagyonnal. Mivel a piaci versenyt megöli az effajta árnyékgazdaság, egyre több hazai cég fejezi be a működését. Mindez oda vezetett, hogy jelenleg az országban lévő minden befektetés, legyen az tőzsdei vagy ingatlan, 25 százaléka, illetve az összes pénznek, amely nem befektetésben van, a 60 százaléka a leggazdagabb tíz ezer ember kezében van. De a verseny hiánya miatt kerülnek sokba az állami beruházások, így lehetséges, hogy miközben egy átlagos építőipari cég a legjobb éveiben kilenc-tíz százalékos haszonkulccsal tud dolgozni, addig a Mészáros-cégek tizenöt-húsz százalékot is elérnek.
![](/data/articles/179/1795/article-179542/euro_arfolyam_400_nap_fit_800x10000.jpg?key=5deb07f258ff7860699964232d491b9f)
Ha nem lenne elég a gazdaság torz szerkezete és a korrupcióval, járadékvadászokkal átitatott működése, átszínezik a reális képet az uniós támogatások. Az elmúlt időszakban évente kétmilliárd euró érkezett az országba, idén pedig összességében ötmilliárd fog. Emellett a külföldön dolgozó magyarok évente másfél-kétmilliárd eurót utalnak haza. Csak ezekből kijön egy ötszázalékos GDP-növekedés évente. Ha eltűnik az EU-pénz, vagy legalábbis kevesebb lesz, azt azonnal megérzi majd a gazdaság. Ha pedig ehhez társul egy komoly gazdasági recesszió a világban, akkor azonnal megmutatkozik, mi Magyarország reális teljesítménye. A nemzetközi nagyvállalatok ugyanis először a külföldi érdekeltségeikben fogják vissza a termelésüket, és csak végső esetben otthon.
Hogy nincs minden rendben, azt mutatja a forint árfolyama is. Soha nem volt olyan gyenge a magyar fizetőeszköz, mint idén. Egy euróért volt, hogy közel 340 forintot kellett fizetni, amiről egyébként azt mondják elemzők, hogy jövőre 350 forintig is felmehet. Való igaz, hogy nemcsak a forint, hanem a régió többi valutája is gyengélkedett az elmúlt hónapokban, ugyanakkor Magyarország speciális, ugyanis a kormány gazdaságpolitikája és a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikája is ráerősít a negatív tendenciára.
![](/data/articles/179/1795/article-179542/euro_arfolyam_201032019.jpg)
Ahogyan arról mi is írtunk korábban, Magyarország külső egyensúlyi pozíciója folyamatosan romlik. A korábban meglévő külkereskedelmi többlete az elmúlt két évben gyakorlatilag elfogyott, az importigényes lakossági fogyasztás növekedése és az államilag generált beruházási boom miatt a folyó fizetési mérlegben hiány van. A befektetőknek sokat mond csupán ez az egy mutató is. Aztán az is tény, hogy a magyar forint a spekulánsok egyik kedvence.
Egyrészt likvid, vagyis van forgalom a piacán, tehát lehet vele játszani, másrészt az alacsonyan tartott alapkamat miatt nem drága ellene spekulálni. Ha pedig arra játszanak, hogy a forint gyengül, akkor az egy idő után be is következik, ahogy meg is történt. Ha viszont erősíteni akarják a magyar fizetőeszközt, akkor azt is bármikor meg tudják csinálni.
Nem mintha az utóbbinak örülne az MNB. A jegybank számára ugyanis nyereséget termel a forint gyengülése, már csak azzal is, hogy a korábbi devizatartalékát váltja át az aktuálisan magasabb árfolyamon. Illetve megfelel annak a miniszterelnöki óhajnak, hogy mindenáron ösztönözze a növekedést.
S hogy mindeközben mit tesz a kormányzat? Gazdaságvédelmi Akciótervet készített, hogy megvédje az országot a közelgő nemzetközi recesszió hatásaitól. Nem is egyet, de kettőt is, igaz, utóbbit csak jövő év elején vezeti be, s főképpen adócsökkentésről, egyszerűsítésről és adminisztrációenyhítésről lesz szó. Példának okáért összevonják a nyugdíjjárulékot, az egészségbiztosítási járulékot és a munkaerőpiaci járulékot, s egyben kell kifizetni a 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulékot.
Az akcióterv keretében született meg a Magyar Állampapír Plusz néven bevezetett termék, amely a jelenleg elérhető egyik legjobb befektetés a piacon. A nyári bevezetése óta közel 3000 milliárd forintnyit jegyeztek le belőle. Az adat ugyan csodálatosan hangzik, s hihetjük, hogy beváltak az elképzelések, és a lakosság állampapírba fektette az otthon rejtegetett pénzét, de nem ez történt. Főleg bankbetétek, más befektetések kiváltása, beruházások elhalasztása hozta össze ezt a jelentős összeget. Pedig a kormányzat a konstrukció ötletének megszületéskor úgy számolt, hogy nagyjából 5700 milliárd forint készpénz van a lakosságnál, s ha ennek legalább a felét szuperpapírba teszik, akkor gyakorlatilag ki lehetne váltani vele az ország külföldi finanszírozását, nem kellene több hitelt felvennie az államnak, vagyis fontos és kiszámítható alapja lehetne a fenntartható növekedésnek. Illetve, mivel a magyar gazdaság túlfűtött, a reálisnál sokkal gyorsabban növekszik, inflációs nyomás fenyegeti. Makrogazdasági szempontból amennyiben az emberek beteszik a pénzt állampapírba, az azt jelenti, hogy nem fogyasztják el a boltokban és szolgáltatásokra, vagyis ha így tesznek, azzal enyhül a gazdaság túlfűtöttsége.
![](/data/articles/179/1795/article-179542/inflacio_2019_fit_800x10000.jpg?key=1687bfea4009fa2079b9baaad21f2b79)
A másik gazdaságélénkítő eszköz a Családvédelmi Akcióterv volt, amely első ránézésre ugyancsak óriási sikernek tűnik. A maximum tízmillió forintos babaváró hitelt több mint ötvenezren igényelték, a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye húszezer háztartásnak volt érdekes. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Országgyűlésben azt mondta, az eredmények a demográfiai adatokban is tükröződnek, hiszen augusztusban közel negyvenéves csúcson volt a házasságkötések száma. A program része a jelzáloghitelekhez nyújtott támogatás, a második gyerek után egymillió, a harmadik után négymillió forintot vállal át az állam. A csok is kibővült, nemcsak új, hanem használt lakásokra is fel lehet venni a kedvezményes kamatozású kölcsönt. Januártól bevezetik a nagyszülői gyedet, illetve örökre szja-mentesek lesznek azok az anyák, akik legalább négy gyereket neveltek fel. A probléma mindezekkel az, hogy a kormányzat már megint egy jól körülhatárolható kör számára vezette be a programot, mert az igazán rászorultak nem tudnak élni a lehetőségekkel, ugyanis nem tudják hozzátenni a szükséges önerőt.
A másik hatás az ingatlanpiaci boom, a lakásárak extra magas ütemű és mértékű áremelkedése. A drágulást nem a valódi kereslet, hanem a spekuláció, a kapzsiság és túlkereslet táplálta. Ráadásul a statisztikákból az látszik, hogy sokkal kevesebb lett az első lakást vásárlók száma, mint a boom előtt volt, ugyanis ők most nem tudják megfizetni, amit az eladók kérnek.
A kormányzati optimizmus mindenesetre töretlen, aminek a csúcspontja az MNB 330 pontos Versenyképességi Programja volt. Ahogyan a tanulmány fogalmaz, nagymértékben elősegíthetik a „versenyképességi fordulat” megvalósulását Magyarországon, ami pedig azt jelenti, hogy alig tíz év múlva, 2030-ra Magyarország fejlettsége eléri az osztrák életszínvonal 80-90 százalékát. A miniszterelnök ezt a célt úgy fogalmazta meg, hogy 2030-ra az EU öt legjobb országa közé kell kerülnünk, ahol a legjobb élni, a legjobb dolgozni. Sőt, erre az időpontra jó lenne az EU öt legversenyképesebb országa közé is feltornázni magunkat. Matolcsy György szerint a sikerhez a következő években legalább két százalékkal magasabb GDP-növekedést kell produkálnia a magyar gazdaságnak a némethez és az osztrákhoz képest. Meg persze meg kell valósítani azt a 330 pontot, amit a jegybank kigondolt.