Fontos pénzügyi együttműködést rúgott fel Lengyelország

Egyhangúlag megszavazta a lengyel szenátus is csütörtökön azt a törvénytervezet, melynek értelmében Lengyelország kivonul a moszkvai székhelyű Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból (IBEC).

2022. június 10., 07:54

Szerző:

A most az államfő elé kerülő jogszabályt a 100 fős felsőházban 97-en támogatták, senki sem adott le ellen-, illetve tartózkodó szavazatot, három képviselő nem volt jelen. A parlamenti előkészítés során a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is Ukrajna megtámadásával hozták összefüggésbe a lépést, és politikai gesztusnak minősítették. Piotr Patkowski pénzügyminiszter-helyettes arra figyelmeztetett, hogy

a Moszkvával szembeni szankciók idején a bank ezek elkerülését segítheti elő.

Április elején Csehország lépett ki az 1964-ben alapított IBEC-ből, amely az egykori KGST elszámoló és finanszírozó bankja volt, és központja Moszkvában van. A pénzintézet részvényesei között maradt az uniós tagállamok közül még Bulgária, Szlovákia és Románia. Május végén viszont a román kormány is kivonulási tervezetet fogadott el.

Az IBEC alaptőkéje 400 millió eurót tesz ki, ebből Lengyelország részesedése mintegy 24 millió euró. Patkowski szerint fennáll annak kockázata, hogy a részesedést nem sikerül visszaszerezni.

(Kiemelt kép: Mateusz Morawiecki, Lengyelország miniszterelnöke a sajtó képviselőivel beszél Brüsszelben, 2021. május 24-én. Fotó: Francisco Seco / Pool/AFP)