Lassan már nem éri meg bankban tartani a megtakarításokat
Az MSZP szerint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének azonnali vizsgálatot kell kezdeményeznie amiatt, hogy a napokban több bank is díjemelést jelentett be, mert ezzel az egyoldalú lépéssel a számlatulajdonosok érdeke sérül. A DK úgy látja, a banki díjemelés a kormány által bevezetett új adók és közterhek miatt következett be.
Simon Gábor, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának szocialista elnöke szerdai közleményében úgy fogalmazott: a bankok nem adtak elfogadható indoklást arra, hogy miért emelik a számlavezetéshez, pénzátutalásokhoz és kártyahasználathoz kapcsolódó díjaikat, miközben a szolgáltatások színvonala változatlan marad. Ez „a fogyasztók átverése” – értékelt.
Szerinte az Orbán-kormány adóemelései vezettek a fogyasztók kiszolgáltatottságához, és a kormány „a bankokkal összekacsintva” hozta meg a banki különadóról szóló döntését, mert tudta, hogy „végül az emberek fizetik meg az újabb sarc árát”.
Simon Gábor szerint félő, hogy a devizahitelekről szóló háttértárgyalások eredményeként a banki díjak emelésével akarják „megmenteni” a súlyos helyzetbe került devizahiteleseket. Azaz nem a bankok, nem is a kormány, hanem a magyar lakosság egésze fizetné meg a devizahitelesek tartozásának egy részét – írta.
Az MSZP választ vár a kormánytól és a Bankszövetségtől, hogy kinek az érdekében emelték meg a bankok a díjaikat, és mivel indokolják az áremelést.
DK: Szeptembertől brutálisan emelkednek a banki szolgáltatások díjai
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány által bevezetett új adók és közterhek miatt szeptembertől brutálisan emelkednek majd a banki szolgáltatások díjai.
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Magyarország lesz az egyetlen uniós tagállam, ahol több bank is meg fogja szüntetni a kártyás fizetés ingyenességét.
A független képviselő arra is kitért, hogy a kamatot terhelő egészségügyi hozzájárulás és a sárgacsekk-adó miatt lassan már nem éri meg bankban tartani a megtakarításokat. Azt mondta, a rövid távú befektetéseknél előfordulhat, hogy a végén kevesebb pénzt lehet kivenni, mint amennyit betettek.
Visszautalt Orbán Viktor miniszterelnök tavaly nyári, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével folytatott tárgyalásán elhangzott szavaira, amelyek szerint a kormány új gazdasági modelljének része az is, hogy a bankrendszer ötven százaléka magyar kézben legyen.
Molnár Csaba kijelentette: a jelenlegi kormány esetében ez azt jelenti, hogy ami állami tulajdonban van vagy állami monopólium van rá, azt koncesszióban oda fogják adni a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek és üzlettársaknak. Ez három lépcsőben történik meg: előbb tönkre kell tenniük a bankokat, amiket az állam olcsón felvásárol, hogy a végén szétossza a fideszes barátoknak és rokonoknak – vázolta véleményét.